A PM szerint rendben van

Érvénytelen a sukorói koncessziós szerződés

Nemcsak a telekcseréről szóló szerződés, de maga a sukorói kaszinó koncessziós szerződése is törvénytelen lehet civil szervezetek szerint, miközben a PM úgy látja, hogy rendben van a szerződés - írta a napi gazdaság.

2009.12.21 07:23Napi Gazdaság

A lap hétfői számában ezt azzal indokolja, hogy miután a telekcsere ügyletet semmisnek mondták ki, nem szerepelhet Sukoró, mint a koncessziós társaság székhelye az alapító okiratban. Ez pedig a nyertes pályázat lényeges és meg nem változtatható eleme - érvelnek a civil szervezetek.

A lapnak Pichler Ferenc, a Pénzügyminisztérium sajtófőnöke elmondta: a pályázatot közép-dunántúli régióra írták ki, és így hirdették meg a 20 éves koncessziós szerződést. A megkötött szerződésben több mint 100 település szerepel lehetséges helyszínként. Ez azt jelenti, hogy a szerződés érvényes.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.