Karsai demonstrációt szervezne a bankok elé

Devizaalapú hitelek: nem csökkentek érdemben a törlesztőrészletek

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) nem vizsgálódik a devizahitelek törlesztőrészlete ügyében, míg a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) néhány nappal ezelőtt vizsgálatot indított a panaszok nyomán.

2009.07.08 19:19MTI

A GVH-hoz nem érkezett panasz a devizaalapú hitelek törlesztőrészleteivel kapcsolatban, s a hivatal vizsgálatot sem folytat - mondta Mihálovics András szóvivő az MTI-nek. A PSZÁF-hoz Binder István szóvivő szerint közel ezer arra vonatkozó panasz érkezett, hogy a különböző költségek méltánytalanul emelkedtek. Binder István az MTI-nek elmondta: piacfelügyeleti eljárást indítottak azzal a céllal, hogy megvizsgálják, az árfolyamváltozások, illetve az esetleges időközbeni kamatváltozások érvényesülnek-e a törlesztőrészletekben.

Az egyelőre a hitelintézetek körében folytatott vizsgálat nemcsak az ingatlanfedezetes, hanem az autós devizahitelekre is kiterjed. A napokban szocialista országgyűlési képviselők kifogásolták, hogy a devizaalapú hitelek után fizetendő részletek a forint erősödése ellenére nem, vagy nem jelentős mértékben csökkennek. Török Zsolt bejelentette: arra kérik a GVH-t és a PSZÁF-ot, derítsék ki ennek okát a bankoknál végzett ellenőrzéssel.

Karsai József a miniszterelnököt és a PSZÁF elnökét szólította fel arra, hogy intézkedjenek a devizahitelesek törlesztőrészletének csökkentése érdekében. Kilátásba helyezte: amennyiben július 20-ig nem kerül erre sor, július 30-tól demonstrációkat szervez a bankok előtt.

Bár a forint az elmúlt hónapokban sokat erősödött, a devizaalapú hitelek törlesztőrészletei nem süllyedtek a várakozásoknak megfelelően. Ennek oka, hogy a törlesztőrészletek mértékét jelentősen befolyásoló másik tényező, a bankok által felszámított kamat nem mérséklődött, mivel a kamatokban visszatükröződő banki forrásköltségek és hitelkockázatok érdemben nem csökkentek.

Az adott havi törlesztőrészlet nagysága attól is függ, hogy mely napon esedékes a törlesztés, mert az árfolyam hónapon belül is jelentősen ingadozhat. Nem mindegy az sem, hogy a hitelt kihelyező hitelintézet milyen árfolyamot alkalmaz (a bankok a hitelfolyósításkor a vételi, törlesztéskor az eladási árfolyammal számolnak, ami bankonként különbözik). Az egyoldalú szerződésmódosításról szóló törvény augusztusi hatályba lépését követően átláthatóbbá válik majd az árazás: a hitelt nyújtó bank a szerződés módosításakor egy költségelem változásával csak egyetlen, azzal összefüggő tényező módosítását indokolhatja, például a jegybanki alapkamat változására hivatkozva nem emelheti a kamatot és a kezelési költséget is.

A banki termékek ára összehasonlíthatóbbá válik, a PSZÁF ugyanis felhatalmazást kapott egy ilyen honlap készítéséhez szükséges adatok gyűjtésére. A felügyelet most is publikál az egyes hiteltermékekről összehasonlító adatokat, de a jövőben részletesebb táblázatok készülnek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.