Kiválasztották a híd felújításának tervezőjét
350 millióért tervezik meg a Margit híd felújítását!
A FŐMTERV'TT Zrt. vezette konzorcium tervezheti a budapesti Margit híd felújítását és a kapcsolódó közlekedési rendszer fejlesztését, és végezheti a tervezői művezetés feladatait - az eredmény a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
2009.05.04 08:03MTIA híd hossza 840 plusz 90 méter, a főhíd szélessége 27,30 a szárnyhídé pedig 13,20 méter. A híd teljes felülete 24 ezer négyzetméter. Az első ütemben az ideiglenes forgalomtechnikai, az állványozási, az ideiglenes villamosforgalmi, valamint az északi híd-fél felújítási terveit kell szállítania a nyertesnek.
A második ütemben pedig a déli híd-fél felújítási, az aluljárók és a szárnyhíd, valamint a vágányok felújítási terveit, továbbá a végleges forgalomtechnikai tervet kell elkészíteni. A nyertes konzorcium tagjai: MSC Mérnöki Tervező és Tanácsadó Kft., CÉH Tervező, Beruházó és Fejlesztő Zrt., Pont-TERV Mérnöki Tervező és Tanácsadó Zrt., és a konzorciumot vezető FŐMTERV’TT Zrt. Az ajánlatkérő Budapest Főváros Önkormányzata nettó 395 millió forintra becsülte a tervezési díjat, a nyertes nettó 350 millió forintért vállalta a munkát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06