Már az osztrákoknak is feltűnt a gyenge forint

Der Standard : egyre drasztikusabb a magyar adósok helyzete

A forint árfolyamának tartós lejtmenete miatt egyre drasztikusabbá válik a magyar adósok helyzete - állapította meg a Der Standard osztrák liberális napilap csütörtöki számában.

2009.02.05 09:30MTI

"Nő a hitelösszeomlás miatti félelem" című tudósításában az újság egyebek között megemlítette, hogy a magyarok összesen 19 milliárd eurót kitevő, külföldi valutában lekötött adósságba verték magukat, a legtöbben svájci frankban vették fel a hitelt.
 
Idézte Wolf Lászlót, az OTP vezérigazgató-helyettesét, aki azt mondta, hogy katasztrófa ugyan nincs, de a helyzet komoly. A külföldi valutában nyilvántartott hitelállomány a Der Standard adatai alapján a magyar hazai össztermék (GDP) 34,5 százalékára rúg. 

Beszámolója szerint a magyar bankok egymás között, "kéz alatt" azzal számolnak, hogy a késedelmi-kiesési kvóta a jelenlegi két százalékról a duplájára emelkedik. Világossá vált, hogy a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) kapott 20 milliárd eurós hitelkeret sem tudta megállítani a forint árfolyamának zuhanását - írta. Hogy a magyar hitelpiac összeomlik-e, erre a munkanélküliség alakulása lesz a meghatározó - fejtette ki véleményét a lapban Inotai András, az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének igazgatója. 

Ő mintegy 25 százalékos emelkedéssel számol, tehát azzal, hogy a munkanélküliségi ráta a jelenlegi 8-ről 10 százalékosra nő. A Der Standard a gondot abban látja, hogy Magyarország nem engedhet meg egy konjunktúraélénkítő programot. Ezért a kisebbségi kormány most azon töri a fejét, hogy az adók átcsoportosításával lehel életet a munkaerőpiacba.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.