Koronavírus
Kisebb légiforgalomra számít a vártnál a következő fél évben az Eurocontrol
Szeptember első felében már 13 százalékkal kevesebb gép közlekedett a légtérben, mert több ország is újra jelentős korlátozásokat vezetett be.
2020.09.14 23:30MTIA korábban vártnál kisebb légiforgalomra számít az Eurocontrol a tagállamok légterében, és a korábban becsülthöz képest 30 milliárd euróval több bevételkieséssel kell számolnia a légiközlekedési ágazatnak a frissített, hétfőn megjelent előrejelzés szerint.
Az európai légiforgalom áramlásszervezője legutóbb április végén készített előrejelzést arról, hogy a pandémia idején hogyan alakulhat a légiforgalom a kontinens fölött. A prognózis augusztusig pontos volt, de szeptember első felében már 13 százalékkal kevesebb gép közlekedett a légtérben, mert több ország is újra jelentős korlátozásokat vezetett be.
A korábbi előrejelzés szerint jövő februárban a 2019-es forgalomhoz képest 15 százalékos lett volna az elmaradás, de az új utazási szabályok, és a csökkenő kereslet miatt az Eurocontrol most azzal számol, hogy fél év múlva is csak a tavalyi forgalom fele fog újraindulni, addig 50-55 százalék körül stagnál majd a járatok száma a 2019-es szinthez képest. Ez azt jelenti, hogy februárig 6 millióval kevesebb járat fog közlekedni, mint azt korábban várták - olvasható az Eurocontrol honlapján hétfőn megjelent közleményében.
Eamonn Brennan, a szervezet vezérigazgatója szerint a kormányok továbbra sem hangolják össze intézkedéseiket, ezért az utasok nem mernek repülőre szállni, ezt bizonyítja, hogy az előzetes foglalások száma rendkívül alacsony, emiatt sok járatot szüntethetnek meg a légitársaságok.
Az új előrejelzés azzal számol, hogy a jövőben sem lesznek összehangolt lépések a járvány megelőzésére, az interkontinentális piac pedig a mostanihoz hasonlóan szűk marad, alig lesznek hosszútávú járatok.
Az Eurocontrol becslései szerint a léginavigációs szolgáltatók, a repülőterek és légitársaság ebben az évben 140 milliárd euró bevételtől esnek el, ez 30 milliárd euróval több, mint az első becslés.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:16 Új vércsoportot fedeztek fel francia kutatók - egyedülálló eset a világon
- 14:53 Fontos adóváltozások léptek hatályba
- 14:52 3%-os kedvezményes elsőlakáshitelt jelentett be Orbán
- 13:07 Fekete az ég alja - talán kezd normalizálódni a helyzet a MOL-finomítóban
- 12:20 Kizártak egy magas rangú katonatisztet a kínai hadsereg legfelsőbb parancsnokságából
- 10:20 Alföldi zebracsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 8:18 Idén is várja a szórakozni vágyókat a debreceni Campus Fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06