Nébih
Házisertés-állományban jelent meg az afrikai sertéspestis Szlovákiában
Az eset miatt felállított védő- és megfigyelési körzet Magyarországra, Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe is átnyúlik.
2019.07.31 17:42MTIMiután Szlovákiában is megjelent az afrikai sertéspestis (ASP), az eset miatt felállított védő- és megfigyelési körzet Magyarországra, Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe is átnyúlik - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján.
A szlovák Állami Állategészségügyi és Élelmiszerügyi Hivatal jelentette, hogy az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát egy kis létszámú házisertés-állományban mutatták ki Tőketerebes járás területén. A közlemény szerint a szlovák hivatal még július 24-én erősítette meg az ASP jelenlétét.
A szlovák és a magyar állategészségügyi szakemberek is megtették a szükséges intézkedéseket. A magyar Országos Járványvédelmi Központ az érintett községek területén elrendelte többek között a sertésállományok összeírását és klinikai vizsgálatát, valamint a sertésszállítások korlátozását, illetve hatósági engedélyhez kötését.
Kiemelték, a Magyarországra átnyúló védő- és megfigyelési körzetben házi sertések megbetegedését eddig nem jelentették.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06