Egyenleg
Rekordot döntött a skót whisky exportja
Az előző rekord 2011-ben született, 1,264 milliárd palackkal.
2019.02.17 18:09MTIMennyiségben és értékben is csúcsot döntött a skót whisky exportja tavaly - áll a skót whiskygyártók szövetségének (SWA) közleményében, amely a brit vámhatóság adataira hivatkozik.
A skót whiskyből tavaly rekordmennyiséget, 1,28 milliárd - standardnak számító, 0,7 literes - üveget, vagy másképpen számítva 896 millió litert exportáltak, ami 3,6 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
Az előző rekord 2011-ben született, 1,264 milliárd palackkal.
A skót whisky tavalyi exportjából származó bevétel szintén történelmi csúcsra, 4,7 milliárd fontra emelkedett, ami 7,8 százalék múlta felül az egy évvel korábbit.
Az Egyesült Államokba exportált skót whisky értéke 1 milliárd font volt, először érte el egy ország ezt a szintet. Tavaly a második helyen Franciaország állt 442 millió font eladott skót whiskyvel. A franciák ugyanakkor inkább az olcsóbb kategóriájú whiskyt vásárolták, így az ott eladott palackot száma több volt, 187,8 millió, míg az Egyesült Államokban 136,8 millió.
A kőolajat nem számítva tavaly a brit exportbevétel 1 százaléka származott a skót whisky eladásából.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:07 Adatgyűjtő akció indul a fehér tündérrózsa Tisza-tavi előfordulásának feltérképezésére
- 22:05 Orbán Viktor: már 2009-ben megállapodtunk a magyar-kínai kapcsolatok erősítéséről
- 21:04 Nyomoz a rendőrség a kemecsei általános iskolában történt bántalmazás ügyében
- 20:03 MNB: az üzemanyagok és az élelmiszerek gyorsították az inflációt áprilisban
- 19:59 Megérkezett a napszél, tombol a geomágneses vihar
- 18:20 Romániai céget vásárol fel Andrej Babis, volt cseh miniszterelnök vállalata
- 17:19 Egymilliárd forintos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06