Üzlet
Magyar cégek is bemutatkoztak a 14. Kínai Nemzetközi Mezőgazdasági Kiállításon
A csaknem 50 országból 200 ezer szakmai látogatót vonzó kiállítás magyar közösségi standján az AMC négy kiállítóval, 36 négyzetméteren várta az érdeklődőket.
2016.11.10 05:30MTIMagyar termékeket, sertéshúsokat, borokat, állategészségügyi rendszereket és berendezéseket ismerhettek meg az érdeklődők a 14. Kínai Nemzetközi Mezőgazdasági Kiállításon (CATF) Kunmingban - közölte az Agrármarketing Centrum Nonprofit Kft. (AMC) kedden az MTI-vel.
A közlemény a kedden zárult, csaknem 50 országból 200 ezer szakmai látogatót vonzó kiállítás magyar közösségi standján az AMC négy kiállítóval, 36 négyzetméteren várta az érdeklődőket.
Az AMC standján a Hungary-Meat Kft., a Kristinus Borbirtok Kft., a MOONSYST Zrt. mutatta be termékeit, illetve a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. sanghaji képviselete információs pulttal volt jelen - tették hozzá.
Az 1,3 milliárd lakost ellátó, folyamatosan bővülő kínai piacon jelentős az igény a nemzetközi konyha, az egészséges étkezés és a prémium termékek iránt. Becslések szerin 2020-ra Kína lesz a világ legnagyobb élelmiszer importőre, jelenleg a fogyasztás 20 százaléka származik külföldről - áll a közleményben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06