Megváltoztak a körülmények

A hitelpiaci válság átírhatja a taszári pályázatot

A taszári repülőtér-fejlesztésre meghirdetett pályázat jövőjét is átírhatja a globális pénzügyi válság - írta pénteken a Somogyi Hírlap.

2008.11.14 10:15MTI, Somogyi Hírlap

Kolber István (MSZP) miniszterelnöki megbízott a megyei napilap kérdésére közölte: a megváltozott nemzetközi hitelpiaci körülmények és a befektetői mozgástér szűkülése megkövetelheti, hogy lazítsanak a tender szigorú követelményein.
 
"A szigorú, nehezen teljesíthető pályázattal azt kívántuk határozottan jelezni, hogy nem a taszári repülőtér eladásában, hanem a hasznosításában gondolkodunk, ám a pályázat megfogalmazásakor, hónapokkal ezelőtt még senki sem láthatta, hogy a világméretű pénzpiaci válság megingatja és állami mentőövre szorítja a bankrendszert" - mondta Kolber István. Közölte: a pénzügyi válság új kihívást jelent, a taszári pályázati kiírás esetleges változtatása többször szóba kerül. 

A kiírás megváltoztatásához azonban a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács döntése szükséges, ezért a november végi beadási határidőig annak meghosszabbításáról, illetve a kiírás garanciális elemeiről is tárgyalnak a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. szakértőivel.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.