KSH

Júliusban is negatív maradt az infláció

A csökkenést alapvetően az üzemanyagok árának 13,0 százalékos esése magyarázza. Az élelmiszerek 0,2 százalékkal drágultak az idényáras termékek árának 5,7 százalékos emelkedése miatt.

2016.08.09 09:23MTI

Júliusban a fogyasztói árak 0,3 százalékkal alacsonyabbak voltak, mint egy évvel ezelőtt - jelentette a kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A csökkenést alapvetően az üzemanyagok árának 13,0 százalékos esése magyarázza. Az élelmiszerek 0,2 százalékkal drágultak az idényáras termékek árának 5,7 százalékos emelkedése miatt. A szolgáltatási díjtételek 1,3 százalékos emelkedése erősen fékezte az infláció további esését.

Az előző hónaphoz, júniushoz képest 0,2 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak, amiben szintén jelentős szerepe volt az üzemanyagok 2,2 százalékos árcsökkenésének, de az élelmiszerek is 0,4 százalékkal olcsóbbak lettek.

Éves összehasonlításban harmadik hónapja csökkent az átlagos árszint, az előző hónaphoz mérve négy hónapja először csökkent a fogyasztói árak átlaga.

A szezonálisan kiigazított éves maginfláció április óta először emelkedett, 0,1 százalékponttal 1,3 százalékosra.

Az élelmiszerárak éves emelkedését az idényáras termékek, mint a burgonya 31,7, a friss zöldségek 4,2 százalékos drágulása mellett az étolaj 7,1, a cukor árának 25,1 százalékos emelkedése is okozta. A sertéshús viszont az áfacsökkentés hatására 14,8 százalékkal olcsóbb volt, mint tavaly júliusban, de 3,0 százalékkal csökkent a tojás és 6,2 százalékkal a tej ára. A dohányáruk 3,8 százalékkal kerültek többe, mint egy évvel ezelőtt, a szeszes italok ára átlagosan a tavaly júliusi szinten maradt.

A ruházati termékek ára átlagosan 0,9 százalékkal emelkedett, a tartós fogyasztási cikkek ára 0,2 százalékkal nőtt, ebből kiemelkedett a használta autók 4,2 százalékos drágulása.

Az átlagos árszínvonal csökkenése ellen erősen hatott a szolgáltatások drágulása, amiben a lakbérek 6,0 százalékos, a háztartási szolgáltatások 3,2, az egyéb célú távolsági utazások 3,9 és a külföldi utazások 2,8 százalékos áremelkedése játszotta a legfontosabb szerepet.

A háztartási energia ára átalagosan 0,1 százalékkal elmaradt az egy évvel ezelőttitől, amiben a palackos gáz 10,6 százalékos árcsökkenése jelenik meg, míg a vezetékes áram és gáz ára változatlan a tavalyihoz képest.

Az előző hónaphoz képest az élelmiszerek árának 0,4 százalékos átlagos csökkenését az idényáras termékek - burgonya, friss zöldség, gyümölcs - árcsökkenése magyarázza, a többi élelmiszer ára átlagosan 0,3 százalékkal emelkedett, ezen belül a sertéshús ára 4,0, a húskészítményeké 1,4, a cukor 1,7 drágult egyetlen hónap alatt. A ruházkodási cikkek ára a kiárusítások hatására 2,3 százalékkal csökkent júniushoz viszonyítva. A szolgáltatási díjak 0,6 százalékos havi emelkedését - a főszezonra tekintettel - az üdülések 5,0, ezen belül is a külföldi nyaralások 10,8 százalékos drágulása okozta.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.