Turizmus

Figyelmeztetés a SZÉP-kártyásoknak

Már csak néhány hétig van értéke a SZÉP-kártyára 2014-ben feltöltött összegeknek.

2016.05.09 16:33MTI

A Magyar Fürdőszövetség azt szeretné, ha a pár ezer forintos maradványokat, amelyek komolyabb utazásra már ne elegendőek, minél többen elköltenék – fürdőkben.

A SZÉP-kártyákra 2014-ben feltöltött összegek idén május 31-ig használhatók fel – figyelmeztet a Magyar Fürdőszövetség.

Tavaly átlagosan 42 millió forint értékben költöttek SZÉP-kártyával a fürdőkben, több olyan fürdő volt, ahol a felhasznált SZÉP-kártya összege meghaladta a 200 millió forintot.

A szövetség felhívja a figyelmet, hogy az elmúlt években a kártyákon kis összegben maradtak feltöltések, melyek komolyabb utazásra már nem fordíthatók, a pár ezer, vagy néhány tízezer forint értékű összegeket maradéktalanul fel lehet használni a hazai fürdőkben.

A Magyar Fürdőszövetség felmérése alapján a SZÉP-kártyával fizetett szolgáltatások aránya 10,4 százalék volt átlagosan a hazai fürdők bevételeiben.

A kártya felhasználása 2015-ben 13,8 százalékkal bővült a fürdőkben.

A Magyar Fürdőszövetség szerint a SZÉP-kártyát a jelenlegi szabályozással és feltételekkel tovább kell működtetni. A fürdőszolgáltatások jelenleg mindhárom alszámláról fizethetők.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.