Turizmus
Figyelmeztetés a SZÉP-kártyásoknak
Már csak néhány hétig van értéke a SZÉP-kártyára 2014-ben feltöltött összegeknek.
2016.05.09 16:33MTIA Magyar Fürdőszövetség azt szeretné, ha a pár ezer forintos maradványokat, amelyek komolyabb utazásra már ne elegendőek, minél többen elköltenék – fürdőkben.
A SZÉP-kártyákra 2014-ben feltöltött összegek idén május 31-ig használhatók fel – figyelmeztet a Magyar Fürdőszövetség.
Tavaly átlagosan 42 millió forint értékben költöttek SZÉP-kártyával a fürdőkben, több olyan fürdő volt, ahol a felhasznált SZÉP-kártya összege meghaladta a 200 millió forintot.
A szövetség felhívja a figyelmet, hogy az elmúlt években a kártyákon kis összegben maradtak feltöltések, melyek komolyabb utazásra már nem fordíthatók, a pár ezer, vagy néhány tízezer forint értékű összegeket maradéktalanul fel lehet használni a hazai fürdőkben.
A Magyar Fürdőszövetség felmérése alapján a SZÉP-kártyával fizetett szolgáltatások aránya 10,4 százalék volt átlagosan a hazai fürdők bevételeiben.
A kártya felhasználása 2015-ben 13,8 százalékkal bővült a fürdőkben.
A Magyar Fürdőszövetség szerint a SZÉP-kártyát a jelenlegi szabályozással és feltételekkel tovább kell működtetni. A fürdőszolgáltatások jelenleg mindhárom alszámláról fizethetők.