Országmárka 2.0
Rogán Antal: Az állam most "nagyon sok pénzt" fog elkölteni brandekre és nagyrendezvényekre
A kormány már március 9-i ülésén döntést hozhat az új turisztikai ügynökség létrehozásáról, amely a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz kerülhet
2016.03.01 12:38MTIRogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda minisztere az Országmárka 2.0 konferencián kedden Budapesten hangsúlyozta, hogy országmárkáról sokféle értelemben lehet beszélni: például "semmi nem tesz jobbat, mint egy Oscar-díj". Ha nincs új filmtámogatási rendszer, amely azokat a tehetségeket is támogatja, akik még nem készítettek filmet, ez a siker nem jött volna - jegyezte meg.
Hozzátette, hogy az országmárkát más értelemben is lehet építeni, meg kell vizsgálni például, hogyan tud hozzájárulni a gazdasági növekedéshez az idegenforgalom.
A magyar GDP-ben a turizmus mintegy 10 százalékos hányadot tesz ki, ami nem rossz eredmény, de van olyan közép-európai ország, ahol ez az arány 15 százalék - mondta el Rogán Antal, megjegyezve, hogy erre Magyarországnak is minden adottsága megvan.
A turizmusban az elmúlt évek növekedéséért az államnál jóval többet tettek a piaci szereplők - emelte ki. Ugyanakkor úgy vélte, hogy az állam sokkal többel tudna hozzájárulni a szektor fejlődéséhez, amelynek egyik akadálya a források szétszórtsága. Ezért célszerű lenne, ha az állami feladatokat nem a hagyományos bürokratikus rendben, hanem egy rugalmas ügynökségen keresztül látnák el - hangsúlyozta.
Semmilyen államosításról nincs szó, hiszen az állam azt tartja meg, ami a sajátja, saját feladatait és forrásait rendezi egy helyre; nem kíván elvenni senkitől semmit - szögezte le.
Korszerű, új gondolkodásra kell áttérni, márkákat, brandeket kell felépíteni - sorolta, és megjegyezte, hogy ma sem Balaton-, sem Budapest-, sem Tokaj-brand nincsen. Ezt egy bürokratikus struktúrában nem lehet megcsinálni, ezért javasolják azt az ügynökségi struktúrát, amely alá be lehet szervezni az összes feladatot, minél kevesebb bürokratával - fűzte hozzá.
Közölte, az előterjesztést a Miniszterelnöki Kabinetiroda készítette el, azzal a javaslattal, hogy az új ügynökség a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz kerüljön. A kormány már tárgyalt az előterjesztésről, megrendelt bizonyos tanulmányokat, így március 9-én a végső döntést is meghozhatja.
Az állam most "nagyon sok pénzt" fog elkölteni brandekre, márkákra és nagyrendezvényekre, eközben partnerként tekint a piac szereplőire, az érintett önkormányzatokra, amelyektől semmilyen jogkört nem kíván elvenni - hangsúlyozta Rogán Antal.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
- 17:46 Öt lövés dördült - túlélheti-e a reményletet Robert Fico? - videó
- 16:24 Megszólalt Orbán Viktor a Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatban
- 15:39 Meglőtték Robert Ficót! - videók
- 14:18 Kreml: május 16-17-én tesz állami látogatást Kínában az orosz elnök
- 13:10 Forgalommal szemben hajtott egy kamionos az M30-ason
- 12:03 Huszonkét hajó semmisült meg egy tűzben Horvátországban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06