Brókerbotrány
Quaestor - Kamattal együtt visszakapta a győri önkormányzat az államkötvényeit
Negyvenöt millió forint kamattal együtt visszakapta a győri önkormányzat a Quaestoron keresztül idén januárban vásárolt mintegy egymilliárd forint értékű államkötvényeit.
2015.12.11 18:44MTIDomanyik Eszter, a megyeszékhely városházi szóvivője az MTI érdeklődésére közölte: az állampapírokat a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi törvény alapján kapták vissza.
A közlemény idézi Borkai Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármestert, aki szerint "méltatlan Győrhöz az a politikai acsarkodás, amellyel az ellenzék próbált magának előnyt kovácsolni a Quaestor körül kialakult helyzetből", és "megkérdőjelezték, hogy Győr államilag garantált államkötvényt vásárolt-e".
Domanyik Eszter május 14-én közölte, hogy a Quaestorral január 16-án kötött szerződés szerint az önkormányzat 999 millió 987 ezer 373 forint értékben vásárolt államkötvényeket a brókercégen keresztül, s az állampapírokat a zár alá vétel megszüntetése után a Quaestor felszámolóbiztosa ki fogja adni az önkormányzatnak.
A jegybank március 10-én függesztette fel részlegesen a Quaestor Értékpapír Zrt. tevékenységi engedélyét, és felügyeleti biztost rendelt ki az észlelt szabálytalanságok miatt. Előző este a Quaestor-csoport kötvénykibocsátó cége, a Quaestor Financial Hrurira Kft. öncsődöt jelentett. A jegybank vizsgálata szerint a Quaestor Értékpapír Zrt. mintegy 210 milliárdos vállalati kötvénykibocsátásából 150 milliárd fiktív volt. Az ügyben nyomozás indult, amelyben március végén letartóztattak három gyanúsítottat, köztük Tarsoly Csabát, a cégcsoport vezetőjét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:21 AZ EU véglegesen jóváhagyta az új migrációs és menekültügyi paktumot
- 21:22 London tiltakozott Kínánál a Nagy-Britannia elleni kém- és kibertevékenység miatt
- 20:24 Médiaunió Alapítvány: folytatódik a kiberbűnözés elhárítását célzó kampány
- 19:23 Az A-vitamin csoport elnevezésének és táplálkozási ajánlásának átalakítását javasolják kutatók
- 18:20 Technikás mászásra készül júniusban Klein Dávid és Nagy Márton
- 17:19 A korábbinál is több magyar turistára számítanak idén Horvátországban
- 16:18 George Clooney jövőre a Broadwayn debütál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06