Fejlesztés
Befejeződött a csaknem 3 milliárd forintos jászladányi szennyvízberuházás
A Környezet és Energia Operatív Program keretében és az Európai Unió támogatásával megvalósuló fejlesztés 95 százalékos támogatottságú, a fennmaradó 5 százalékot az Önerő Alapból biztosítja a magyar állam.
2015.10.20 17:16MTIA projekt kommunikációját végző Szféra-Tisza Kft. ügyvezetője, Pap Gyula elmondta: a projekt során megépült egy napi 440 köbméter kapacitású szennyvíztisztító-telep, csaknem negyven kilométer gerincvezeték, a házi bekötések hossza mintegy 17 kilométer, a nyomóvezeték hat kilométer hosszú.
Hozzátette: a fejlesztés előtt a településen nem volt egyedi szennyvízkezelés, a korszerűtlen szikkasztómedencék eliszapolódtak, ezáltal a keletkező szennyvíz a talajba szivárgott. A szippantott szennyvizet a Tiszasülyi út melletti korlátozott befogadóképességű, önkormányzati kezelésben lévő folyékony hulladéklerakóba szállították, amely fenntartása nem lehetséges, mivel sem engedéllyel, sem műszaki védelemmel nem rendelkezik - közölte.
A fejlesztés a település mintegy ötezer lakosának teszi kényelmesebbé az életét, a lakóingatlanok értékesebbé válnak, a lakosság komfortérzete nő - jegyezte meg.
A beruházás kivitelezője a Duna Aszfalt Kft. és az OMS Környezetvédelmi Kft által alkotott konzorcium volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06