Innováció

Kiemelten támogatja a BVK a startup mikrovállalkozásokat

Kiemelten támogatja a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) az innovatív, nagy növekedési potenciállal rendelkező, globális piacokat megcélzó startup mikrovállalkozásokat .

2015.09.07 15:05MTI

Szalai Piroska, a BVK kuratóriumi elnöke, hétfőn Budapesten a "Be Smart" startup versenyt lezáró díjátadón felidézte, hogy a BVK még augusztusban hirdette meg, idén harmadik alkalommal a "Be Smart" versenyt, az innovatív feltörekvő vállalkozások számára. Hozzátette: az idei verseny első három helyezettje részt vehet Tel Avivban a világ legrangosabb technológiai és innovációs fesztiváljának számító Digital Life Design-on (DLD), ahol a nyertesek a külföldi sajtó előtt mutathatják be fejlesztéseiket.

Bagdy Gábor, budapesti főpolgármester-helyettes úgy fogalmazott: a Tel Aaviv-i utazás különleges lehetőség az első három díjazott számára, a siker kulcsa azonban azok kezében van, akik elég innovatívak, hogy megtalálják a lehetőségeket arra, hogy az ötletből vállalkozás lehessen.

A BVK kuratóriumi elnöke elmondta, hogy a verseny ideje alatt beérkezett 18 pályaműből a szakmai zsűri választotta ki az első három helyezettet. Idén először azonban 3 különdíjat is kiosztottak.

Az első helyen a Synetiq, magyar startup cég végzett. A Synetiq innovációja érzelmi kutatásokkal segíti a média tartalomgyártók munkáját.

A második helyezett a Reevio lett, amely webshopoknak ad segítséget termékértékelésben.

A harmadik helyezést a Joker Tao érte el, amely IT keretrendszer fejlesztésével és árusításával foglalkozik.



Különdíjat kapott a : Motiball (egészség rehabilitációs innovációért), a Gubbio, amely autista gyermekek és szüleik kommunikációját segítő alkalmazást fejleszt, valamint a Granted by me, amely egy mobilalkalmazással és a mögötte lévő szolgáltatással leváltja a felhasználónév/jelszó párost úgy, hogy közben sokkal egyszerűbbé és biztonságosabbá teszi a bejelentkezési folyamatot.



Szalai Piroska előadásában arra is rámutatott: bár Európa legjelentősebb startup központjai London, Berlin és Párizs, azonban a kelet-közép-európai régióban minden startup vállalkozásokkal foglalkozó felmérés Észtország és Lengyelország mellett már Magyarországot is kiemelkedő jelentőséggel említi.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.