Elérte Magyarországot a válság

Mélyrepülésben a forint! 272-ért adtak egy eurót reggel a bankközin

A forint árfolyama egészen 272 forint/euróig zuhant a bankközi kereskedelemben, majd 267 forint alá korrigált pénteken reggel. Kilenc óra körül azonban már 249 forintért adtak egy eurót.

2008.10.10 11:03MTI/hirado.hu

A dollárt 200 forint felett is jegyezték a nyitás után, majd 197 forintra korrigált. Rövid távon további áresés várható pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), hasonlóan a tengerentúli részvénypiacokhoz. Kuti Ákos, a Cashline Értékpapír Zrt. elemzője az ázsiai piacok nyitása és az amerikai börzék zárásának adatai alapján arra számít, hogy a BÉT-en nyitásban folytatódik a pánik. Megemlítette: a kötvénypiac bizonytalan, a hozamok kiszámíthatatlanok. Az ideges piacot a különféle hivatalos, megnyugtatónak szánt bejelentések sem befolyásolták érdemben. Az OTP és a Richter papírok csütörtöki zárásban történt jelentősebb lekötése sem oldotta a kialakult negatív hangulatot, ami azt követően alakult ki, hogy a piacon elterjedt: az OTP Bankot esetleg az állam "megmentené", és titokban OTP-részvényeket vásárolna fel. Bár ezeket a feltételezéseket a kormányszóvivő határozottan cáfolta, de ez inkább olaj volt a tűzre, mintsem megnyugtatta volna a befektetőket - vélte az elemző. 

Hozzátette: a bankfelügyeleti vizsgálat, amelyet bejelentettek az OTP ügyében, azt mutatja, hogy a PSZÁF figyel a piacra, de ez még nem lesz elég a már kialakult negatív árspirál megtöréséhez. Kuti Ákos szerint a negatív hangulatot jól tükrözi a forint nyitási pozíciója a bankközi piacon, ez pénteken reggel 270 forint körül volt az euróhoz viszonyítva. 

Az elemző ugyanakkor nem zárta ki, hogy napközben az értékpapírok egy része felfelé mozdul el a nyitáshoz képest. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1.150,08 pontos, 7,11 százalékos csökkenéssel, 15.014,52 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 25,7 milliárd forint volt csütörtökön, a vezető részvények az erősödő Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. 

A BUX csütörtökön egész nap pozitív tartományban volt, majd a zárás előtt, 16.00 óra körül kezdett csökkenni, a záró szakaszban pedig bezuhant. A magyar piacon folytatódott a likvidálás - azaz a befektetők pénzkivonása a piacról -, de a korábbi napokhoz viszonyítva jóval kisebb intenzitással. Az OTP részvények ára 645 forinttal, 14,33 százalékkal 3.855 forintra esett, forgalmuk 16,4 milliárd forintot tett ki. A bankpapír árfolyama utoljára 2004 májusában volt ehhez hasonló szinten. 

A Mol 495 forinttal, 3,81 százalékkal 12.505 forintra csökkent, 3,8 milliárd forintos forgalomban. A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 0,69 százalékkal 725 forintra erősödött, forgalma 2,2 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 3.100 forinttal, 9,69 százalékkal 28.900 forintra gyengült, a részvények forgalma 2,2 milliárd forintot ért el. Szektortársa, az Egis árfolyama nem változott 11.700 forintot ért, forgalma 274,4 millió forint volt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.