Pénz-ügy
A kormány 1,6 milliárd forinttal támogatja a Béres Gyógyszergyár Zrt. beruházását
Egyedi kormánydöntés alapján 1,6 milliárd forint támogatást ad a kormány a Béres Gyógyszergyár Zrt. szolnoki, 3,2 milliárd értékű beruházásához - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden.
2015.07.14 17:15MTIBeszámolt róla, hogy a Béres Gyógyszergyár Zrt. bővíti kapacitását, 1600 négyzetméterrel növeli gyártóterületét és 400 négyzetméterrel logisztikai raktárát, új technológiát telepít, fejleszti az infrastruktúrát és 60 új munkahelyet hoz létre.
Béres József, a társaság elnöke elmondta, hogy a szolnoki termelőüzemben 215-en dolgoznak, ezzel Jász-Nagykun-Szolnok megyében a tizedek legnagyobb magánfoglalkoztatók. A vállalat Magyarországon az egészségmegőrzés és betegség-megelőzési piacon 35 százalékos részesedéssel rendelkezik.
Szijjártó Péter szavai szerint Magyarország az elmúlt öt évben mindent megtett annak érdekében, hogy az ország a világpolitikai, világgazdasági változások nyertesei közé tartozzon. Ezt mutatja, hogy Magyarország az Európai Unióban az élvonalba került, a magyar gazdaság nyolcadik negyedéve növekszik, a munkanélküliség jelentős mértékben csökken, májusban az ipar teljesítményének növekedése 6,3 százalékkal haladta meg az előző évit, a foglalkoztatottak létszáma megközelítette a 4,2 milliót és májusban a külkereskedelmi forgalom aktívuma 505 millió euró volt, a külgazdasági kilátások pedig továbbra is pozitívak - sorolta.
Szijjártó Péter felidézte, hogy tavaly Magyarországon a beruházások 5216 milliárd forintot tettek ki, 14 százalékkal bővültek egy év alatt, ezen belül a magyar tulajdonú vállalatok fejlesztései még kiegyensúlyozottabbá teszik a magyar gazdaság növekedését.
A Béres Gyógyszergyárat 25 évvel ezelőtt alapították 10 fős családi vállalkozásként, mára a cég vállalatcsoporttá nőtte ki magát, 70 versenyképes terméket állít elő a gyógyszerpiacon, a Béres Csepp pedig megkapta a hungarikum minősítést - mondta. A Béres Gyógyszergyár Zrt. jelentős összeget fordít kutatás-fejlesztésre, termékeikben az innováció, a tudományos kutatás, a magas minőség jelenik meg - fűzte hozzá a miniszter.
Szijjártó Péter kifejtette azt is, a Béres Gyógyszergyár Zrt. jó kapcsolatot ápol a magyar felsőfokú intézményekkel, részt vesz a duális szakképzésben, beszállítójuk 72 százaléka magyar vállalkozás, a kapacitásbővítés a gyógyszeriparhoz kapcsolódóan a beszállító kis és középvállalkozások számára is piaci lehetőséget jelent.
Béres József beszámolt arról, hogy a Béres Gyógyszergyár Zrt. folyamatosan fejleszti az 1995-ben megvásárolt szolnoki gyártóüzemét, eddig 3,3 milliárd forintot ruháztak be. Fejlesztéseiket nagyrészt önerőből valósították meg, pályázat útján a társaság 296 millió támogatás kapott.
A Béres Gyógyszergyár Zrt. elnöke elmondta, nagyvállalati kategóriába tartoznak, így uniós fejlesztési támogatásokra nem jogosultak, ezért fontosnak nevezte a mostani támogatás odaítélését a versenyképesség megőrzése szempontjából.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06