Görög adósság

Tusk: végső soron a görögöké a döntés és a felelősség is

Görögországnak hamarosan a hitelezők ajánlata és a csőd között kell döntenie, kezd kritikusra fordulni a helyzet, az országnak folyósított mentőprogram 11 nap múlva véget ér, és az egyeztetések négy hónap után sem vezettek eredményre.

2015.06.19 18:36MTI

Erre figyelmeztetett pénteken közzétett videoüzenetében Donald Tusk, az Európai Tanács és az eurózóna-csúcstalálkozó elnöke.

Tusk megemlíti, hogy az eurózóna pénzügyminisztereinek csütörtöki tanácskozása sem tudta feloldani a patthelyzetet.

"Véget kell vetni annak a játszmának, hogy ki rántja el előbb a kormányt az egymás felé száguldó autókban, és véget kell vetni az egymásra mutogatásnak. Ez ugyanis nem játék és nincs is idő játszmákra. Ez a valóság, valós következményekkel, mindenekelőtt a görögök számára" - fogalmaz üzenetében a korábbi lengyel miniszterelnök.

Mint mondja, ezért döntött úgy, hogy hétfőre összehívja az eurózóna tagországainak állam-, illetve kormányfőinek rendkívüli csúcsértekezletét, melynek célja, hogy mindenki világosan megértse a többiek álláspontját és döntéseinek következményét. Tusk szerint le kell számolni azokkal az illúziókkal, hogy a csúcstalálkozó varázsütésre megold majd mindent, nem fognak részletes technikai tárgyalásokat kezdeni, az a pénzügyminiszterek feladata.

"Közel az a pont, amikor a görög kormánynak választania kell, hogy elfogadja azt, ami szerintem egy jó ajánlat a további támogatásra, vagy a csőd felé veszi az irányt. Végső soron ezt a döntést a görögöknek kell meghozniuk, nem is hozhatja meg más, és a felelősség is a görögöké" - nyomatékosítja Tusk, aki szerint a hátralévő pár napot bölcsen kellene felhasználni.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.