Kezesség

Bővül a Garantiqa szerepe az MNB növekedési hitelprogramjában

A jegybanki hitelprogram második szakaszában leszerződött 738,9 milliárd forintos hitelállományból 66 milliárd forintra vállalt kezességet a garanciacég.

2015.06.09 07:23MTI

Öt hónap alatt, ez év január elejétől május végéig 8,9 százalékra emelkedett, azaz 1,32 százalékponttal nőtt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési hitelprogramjában (nhp) a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. kezességvállalásával nyújtott hitelek aránya. A jegybanki hitelprogram második szakaszában leszerződött 738,9 milliárd forintos hitelállományból 66 milliárd forintra vállalt kezességet a garanciacég.

A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. MTI-nek megküldött közleménye idézi Búza Évát, a társaság vezérigazgatóját, aki elmondta: elsősorban a kisebb cégek hitelezését segítik elő, az évi 27 ezer garanciavállalási szerződés 80 százalékát mikrovállalkozásokkal írják alá.

Ismertette: a Garantiqa kezességvállalásával nyújtott hitelek átlagos összege 12 millió forint volt. Az első negyedév végén a kereskedelemben érdekelt és gépjárműjavítással foglalkozó társaságok hitelei adták a 319,6 milliárd forintos garanciaállomány 37,5 százalékát. A feldolgozóipari cégek részesedése 16, az építőipari cégeké pedig 14,3 százalékos volt a teljes állományon belül.

A vezérigazgató kiemelte: a Garantiqa kezességvállalása hozzájárul a hitelkínálat bővüléséhez, ezen keresztül pedig segíti a kis- és középvállalatok fejlődését. A következő időszakban arra számítanak, hogy még nagyobb növekedés várható a mezőgazdasági és az élelmiszeripari cégek finanszírozásában, ez pedig a kis- és közepes vállalkozások hitelkeresletét is fokozhatja. A garancia-társaság a növekedés érdekében csökkentette díjait és mérsékelte a biztosítéknyújtási kötelezettséget is, továbbá folyamatosan fejleszti a hatékonyabb ügyintézést elősegítő elektronikus rendszerét.

Búza Éva közölte: a kezességvállalási piacon 75 százalékos részesedéssel vezető szerepet játszó társaság garanciaállománya az idén várhatóan 18 százalékkal 380 milliárd forintra emelkedik.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.