Pénz
NGM: az év első négy hónapjában 3 milliárd euró volt a külkereskedelmi többlet
A kedvező külkereskedelmi folyamatok áprilisban is folytatódtak.
2015.06.08 10:37MTIMarczinkó Zoltán István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kiemelt vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataira reagált.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn tette közzé az áprilisi külkereskedelmi mérlegadatok első becslését, miszerint a havi többlet elérte az 534 millió eurót az év első négy hónapjában pedig 3,020 milliárd euró volt a külkereskedelmi többlet, 552 millióval több, mint a múlt év azonos időszakában
A kedvező tendencia folytatódásában jelentős szerepet játszott, hogy az Audi és a Mercedes is beindította magyarországi üzemeiben a harmadik műszakot - mondta a helyettes államtitkár.
Hozzátette, hogy a német külkereskedelmi adatok szintén kedvezőek, és Magyarország legfontosabb külkereskedelmi partnere az unió, ezen belül pedig a német gazdaság.
Rámutatott: a feldolgozóipar mellett az agrárium is kivette részét az idei első négy havi magyar külkereskedelmi adatok alakulásából. Példaként említette a bárányexportot a húsvéti ünnepekhez kapcsolódva.
Magyarország legfontosabb külkereskedelmi partnerei az unió országai mellett, az Amerikai Egyesült Államok, és Oroszország, amelyek meghatározó vevői a magyar áruknak. . Az Oroszországba irányuló magyar kivitel ugyanakkor csökkent az elmúlt időszakban, elsősorban a gyógyszeripari értékesítés visszaesése miatt - jelezte.
A déli nyitás hatása még nem érzékelhető a magyar külkereskedelmi mérlegben. A keleti nyitásnak ugyanakkor már mutatkoznak az eső eredményei. Ez az egyiptomi elnök múlt heti magyarországi látogatása során is tapasztalható volt, amit az aláír egyezmények és megállapodások is mutatnak - mondta Marczinkó Zoltán István.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:51 Freund Tamás: sorskérdés a hazai tudományos eredmények nemzeti érdekeknek megfelelő hasznosulása
- 22:50 MTA-közgyűlés - Akadémiai elismeréseket adott át Freund Tamás
- 21:50 Az AutoWallis-csoport 2028-ra 750 milliárd forintos árbevételt tervez
- 20:00 Felföldi László pécsi megyés püspök lesz az idei csíksomlyói búcsú szónoka
- 19:57 Ezen a héten sem volt telitalálat a hatos lottón!
- 18:55 Gulyás Gergely: Magyarország ki akar maradni a háborúból, nem kíván részt venni a NATO missziójában
- 17:54 Az ukrán elnök elbocsátotta Valerij Zaluzsnijt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06