Lázár-rendelet
Vissza kell fizetni a meg nem szolgált agrártámogatások egy részét
A rendelet 50 korábbi tárcarendeletet módosít. Az első, a visszafizetésről intézkedő módosítás az építéssel nem járó gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez nyújtandó támogatásokat szabályozó rendelethez kapcsolódik.
2015.02.18 11:52MTIAz Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósult agrár-vidékfejlesztési támogatások egy részét vissza kell fizetniük a termelőknek, amennyiben nem teljesítették a támogatáskor vállaltakat - a Miniszterelnökséget vezető miniszter erről szóló rendelete a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg és kedden délután 17 órakor lépett hatályba.
A különféle agrártámogatásokat külön-külön rendeletben szabályozta a szaktárcát vezető miniszter. Ezekből hiányzott az a szabály, amely előírta volna, hogy mi történjen akkor, ha a támogatott termelő nem teljesíti a vállalt feltételeket. Ezt a hiányt pótolta most a Lázár János által jegyzett rendelet, amely a korábbi jogszabályokat egészítette ki a visszafizetési szabályokkal. A visszafizetés általános konstrukciója olyan, hogy a nem teljesítésnek el kell érnie egy bizonyos szintet - például 30 százalékot - ahhoz, hogy a támogatás egy kisebb része visszajárjon.
A rendelet 50 korábbi tárcarendeletet módosít. Az első, a visszafizetésről intézkedő módosítás az építéssel nem járó gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez nyújtandó támogatásokat szabályozó rendelethez kapcsolódik. Amennyiben az ügyfél üzemének mérete - a támogatási kérelem benyújtásának évétől számított negyedik évre - a pénzügyi tervben vállalt mérettől 30 százaléknál többel marad el, úgy köteles a 30 százalékot meghaladó elmaradáson túli minden százalékpont után, a támogatási összeg fél százalékát visszafizetni. A visszafizetés azonban nem lehet több a támogatás 15 százalékánál. Vagyis 60 százalékos elmaradásnál jár vissza a támogatás 15 százaléka.
Kevésbé szigorúak a szabályok azon termelői csoportok esetében, amelyek az állattartó telepek korszerűsítéséhez nyújtott támogatásokat nem teljesítik. Ha a negyedik évben 30 százalékkal maradnak el a pénzügyi tervben erre az évre vállalt árbevételtől, úgy a 30 százalékot meghaladó elmaradáson túli minden százalékpont után, a támogatási összeg fél százalékát kell visszafizetniük. A visszafizetett összeg azonban nem lehet több a támogatás 5 százalékánál.
Egy másik vidékfejlesztési miniszteri rendelet a kertészeti gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez nyújtott támogatások feltételeit szabályozta. Amennyiben az ügyfél a támogatási kérelemben vállalt átlagos alkalmazotti létszámnál kevesebbet foglalkoztat az üzemeltetési kötelezettség harmadik évétől, akkor - hiányzó foglalkoztatottanként - a támogatás 2 százalékát kell visszafizetni, de a visszafizetés nem lehet több 300 ezer forintnál.
Amennyiben a fiatal vállalkozó üzemének mérete a negyedik évre vállalt mérettől 20 százaléknál többel marad el, úgy a 20 százalékot meghaladó elmaradáson túli minden százalékpont után, a támogatási összeg fél százalékát kell visszafizetnie. A visszafizetés azonban nem lehet több a támogatás 15 százalékánál.
Az új rendelet előírja azt is, hogy a támogatottaknak miként kell adatokat szolgáltatniuk a gazdaságukról.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:22 Rosszul lett a pilóta a zuhanás előtt - nyílegyenesen csapódtak a földbe Martonvásárnál - videó
- 23:17 Május 12-én rendezik meg a 19. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivált
- 22:16 Demonstrációt szerveznek a Telekom Veszprém szurkolói
- 21:15 Zsigmond Barna Pál: Magyarország felkészülten áll a soros uniós elnökség előtt
- 20:15 Május 13-án indul a balatoni vasúti előszezon
- 19:20 Ezt a gyönyörű lányt vitte sírba a magyar testépítő és MMA-harcos 259 km/órás sebességgel
- 19:13 Tevecsikó született a Szegedi Vadasparkban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06