Részletes tájékoztatás

Uniós fejlesztéseket bemutató kiadványok jelentek meg

Két, uniós pályázatokról szóló kiadvány jelent meg a Miniszterelnökség kiadásában, amelyek a Magyarországon megvalósult európai uniós fejlesztésekről, valamint a várható irányokról adnak részletes tájékoztatást.

2015.01.20 14:57MTI

Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek elmondta: a kiadványok felvázolják, hogyan javul a lakosság életminősége az uniós támogatásokból létrejött vagy a jövőben megvalósuló projekteknek köszönhetően. A fejlesztésben résztvevőknek pedig még inkább átláthatóvá és nyomon követhetővé teszik a fejlesztési rendszert, az azzal kapcsolatos működési kérdéseket - tette hozzá.

A Fejlődés 172 pillanatban című kiadvány a 2007-2013 közötti uniós ciklusban támogatást kapott 63 ezer fejlesztés közül mutatja be főként azokat a projekteket, amelyek munkahelyteremtési, innovációs vagy gazdasági fejlődést támogató képességük miatt példaként szerepelhetnek a következő hétéves időszakra.

Az Épülő Magyarország elnevezésű összeállítás a fejlesztés irányáról, a 2014-2020-es uniós ciklusra benyújtott operatív programokról szól, a kormány fejlesztéspolitikai vízióját mutatja be a különböző fejlesztési szakterületeken. A kiadvány ismerteti például, hogyan alakul át a fejlesztési rendszer Magyarországon, miként változtak meg bizonyos szabályok a forrásfelhasználásnál és milyen céljuk van az operatív programoknak.

Megszólal többek között Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke - tájékoztatott a helyettes államtitkár.

Első körben a két kötetből összesen mintegy 50 ezer példány jelent meg, amelyek ingyenesen elérhetőek többek között az MKIK megyei hálózatán, különböző kormányhivatalokon keresztül.

Csepreghy Nándor végül kiemelte, hogy a közérthető fejlesztéspolitikai kommunikáció érdekében az újonnan megjelent kiadványok mellett számos más anyagot is publikáltak már - mint például a "63 ezer lépés Magyarországon" -, a jövőben pedig egyebek mellett mobiltelefonos applikáción keresztül is elérhetőek az uniós fejlesztések eredményei.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.