Utalja át a pénzt
Alaptőke-emelésre szólítja fel a BTel a SkillInvestet
A Business Telecom Nyrt. (BTel) felszólítja a SkillInvest Kft.-t, hogy emelje meg 950 millió forinttal a BTel alaptőkéjét a korábban született határozatnak és megállapodásnak megfelelően, és a pénzt utalja át a társaság bankszámlájára.
2015.01.10 10:00MTIA BTel tavaly december 30-án jelentette be, hogy 950 millió forintos tőkeemelést hajt végre, így alaptőkéje mintegy 2 milliárd forintra nő.
A tőkeemelés zártkörű részvényjegyzéssel történik, amelynek során kilencmillió-ötszázezer darab névre szóló, száz forint névértékű BTel elsőbbségi részvényt bocsátanak ki. A részvényeket a Rakhimkulov Timur ügyvezető által képviselt a SkillInvest Kft. veszi át mint befektető.
A SkillInvest még október 31-én nyilatkozott arról, hogy a 950 millió forint ellenértéket az igazgatótanácsi határozat meghozatalát követő öt munkanapon belül a BTel rendelkezésére bocsátja.
A frissen közzétett közgyűlési jegyzőkönyvből azonban az derül ki, hogy Rahimkulov Timur "eddig nem ismert okok miatt" visszavonta a tőkeemelésről szóló nyilatkozatban foglaltak teljesítését. Január 5-én a BTel válaszlevélben javasolta a személyes egyeztetés lehetőségét, amire befektető jelezte, hogy a tőkeemeléssel kapcsolatban tárgyalásokat szeretne kezdeményezni. A jegyzőkönyvből nem derül ki, létrejött-e a január 8-ra kitűzött egyeztetés, de a BTel hangsúlyozza: álláspontjuk szerint akkor lehet visszavonni a kötelezettségvállaló nyilatkozatot, ha azt a társaság likviditási helyzete indokolja, és erről dönt az igazgatótanács. A kötelezettségvállaló nyilatkozat visszavonására a BTel szerint más indokok alapján nincs lehetősége a befektetőnek.
A BTel pénteki igazgatótanácsi ülésén nemcsak a 950 millió forint átutalására, hanem a cégnek okozott kár január 16-ig történő megtérítésére is felszólította a befektetőt. Határoztak arról is, hogy ha a befektető az igazgatótanács felszólítására nem teljesíti kötelezettségét, akkor az igazgatótanács január 30-i rendkívüli közgyűlésén határozhat egy, a befektető elleni polgári peres eljárás megindításáról. Ennek alapja, "hogy a 2014. október 31-én a befektető önálló cégjegyzésre jogosult képviselője által a befektető nevében és képviseletében aláírt tőkeemelési kötelezettségét a befektető nem teljesítette".
A január 30-i közgyűlés napirendjét szintén közzétette a BTel. Ebből kiderül az is, hogy dönthetnek a cég nevének megváltoztatásáról Xprime Product Nyilvánosan Működő Részvénytársaságra. A BTel tavaly év végén jelentette be, hogy az ügyfél és hálózati elemek értékesítésével folyamatosan kivonul a távközlési szolgáltatói piacról, első számú üzleti céljává az általa kifejlesztett Xprime szolgáltatás franchise terjesztését teszi a hazai és nemzetközi piacon.
A közgyűlési meghívóból kiderül, hogy az XPrime egy védjegyoltalom alatt álló termék, amely franchise jogainak értékesítésére a BTel "előrehaladott tárgyalásokat folytat", mind hazai, mind pedig külföldi távközlési vállalatokkal. Ezen tárgyalások alapján "jól látható a termék piaci létjogosultsága, valamint a társaság számára tervezhető bevétel és pénzügyi eredmény" - írja a BTel. Hozzáfűzik: az XPrime ötvözi az online reklámozást, valamint a hagyományos távközlési szolgáltatásokat.
A likviditási gondokkal küzdő céget az utóbbi időben többször is felszólította mind a BÉT, mind a pénzügyi felügyeletet is ellátó Magyar Nemzeti Bank (MNB) a tájékoztatási kötelezettséggel kapcsolatos szabályok betartására és bírságot is kiróttak rá.
A társaságot legutóbb január 7-én bírságolta meg az MNB, és azonnali hatállyal felfüggesztette a BTel részvényeinek és kötvényeinek tőzsdei kereskedését, továbbá ismételten felszólította egy konkrét hír haladéktalan közzétételére.
A BTel részvényeit pénteken január 15-étől a standard kategóriába sorolta vissza a BÉT.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:54 Matteo Salvini szerint Ursula von der Leyen az egyik legrosszabb bizottsági elnök volt
- 8:52 Izrael: a rafahi hadművelet nem vezet a palesztin lakosság elpusztításához
- 7:35 Tökmag sorbet lett az év fagylaltja
- 6:19 Hatalmas robbanás a SpaceX texasi létesítményében - videó
- 23:50 Országos Beatles találkozó kilencedszer
- 21:55 Az első magyar informatikatanár nevét veszi fel az Országos Grafikus Programozási Verseny
- 20:54 Az agyra ható gyógyszerek tesztelését segítő megoldáson dolgoznak szegedi kutatók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06