Elfogadva
Ismét Balogh Béla lett a vasas szakszervezet elnöke
A vasasok kongresszusa elfogadta a szövetség 2010-2014 közötti időszakban végzett tevékenységéről szóló beszámolót, valamint a következő ötéves ciklusra előirányzott programot és megválasztotta vezető tisztségviselőit.
2014.11.29 14:43MTIIsmét Balogh Béla lett a Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke, erről az érdekvédelmi szervezet országos kongresszusa döntött szombaton - közölte a szakszervezet az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a vasasok kongresszusa elfogadta a szövetség 2010-2014 közötti időszakban végzett tevékenységéről szóló beszámolót, valamint a következő ötéves ciklusra előirányzott programot és megválasztotta vezető tisztségviselőit. A kongresszus elnöknek újra Balogh Bélát, és alelnöknek Spieglné Balogh Líviát választotta.
A fórum támogatta, hogy az érdekképviselet programjának továbbra is legfajsúlyosabb része a tagszervezés, nagy hangsúlyt fektetnek a képzésekre és legfőbb értéknek tekintik a szakértelmet. A szervezet új működési struktúrájának kialakítása is ennek mentén történik majd.
A kongresszus álláspontja szerint a jelenlegi érdekegyeztetés elégtelen, a kormány egyoldalú intézkedései - egyebek mellett a létminimum alatti keresetek, a korengedményes, korkedvezményes nyugdíjak megszüntetése - súlyos hátrányt okoznak a munkavállalóknak, aminek egyenes következménye, hogy tovább eszkalálódik a szegénység, egyre nő a fiatalok elvándorlása, a középkorúak pedig azzal a félelemmel szembesülnek, hogy idős korukra nyugellátás nélkül maradhatnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:10 Imázsia Kínai Filmhét május 24-től az Urániában
- 22:44 Orosz elnöki tanácsadó lett Alekszej Gyumin és Nyikolaj Patrusev
- 21:44 Nyolcvanöt millió forintért kelt el Kondor Béla negyven éve nem látott képe
- 20:43 Elhunyt Horváth László, a Valahol Európában című film szereplője
- 19:42 A belga kormányfő feljelentést tett egy rádiós műsorvezető ellen, aki a 'levadászására' biztatta hallgatóit
- 19:37 Meteorológia: nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden a Dél-Dunántúlon
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06