Eximbank

Új exporttámogató hitelprogramok mikrocégek és kkv-k számára

Az Eximbank idén ősszel új hitelprogramokat indít a mikrocégek és a kis- és középvállalkozások (kkv-k) számára, amelyek révén a határ mellett exporttevékenységet folytató kis cégek is hozzájutnak majd az Eximbank forrásaihoz.

2014.09.29 16:42MTI
freedigitalphotos.net/Sharron Godyear

Nátrán Roland, az Eximbank vezérigazgatója hozzátette, hogy az Eximbank exporttámogató hitelprogramjaiban a beszállítói tevékenység támogatása is hangsúlyos szerepet kap.

Nátrán Roland felidézte: az Eximbank múlt csütörtökön 500 millió dollár összegű, 2020. január 30-ai lejáratú kötvényt értékesített a nemzetközi piacon. Az Eximbank a kötvényeket 4 százalékos fix kamatozással és 4,15 százalékos kibocsátási hozammal árazta be, ez a Magyarországon szuverén kockázat mellett valaha elért legkedvezőbb dollárkamat-feltétel.

Közölte: a kötvény befektetőinek 42 százaléka Egyesült Államokbeli, 29 százaléka az Egyesült Királyságból, 7 százalék Svájcból, 5 százalék Magyarországról, 4 százalék Németországból jegyezte le a papírt.

Elmondta: továbbra is érvényben van az Eximbank exportélénkítési hitelprogramja (EHP), amely iránt olyan nagy volt az érdeklődés, hogy a 2012-ben 150 millió euró induló kerettel rendelkező programot idén tavasszal egymilliárd euróra emelték, és a bővítésnek nincs felső határa.

Nátrán Roland hangsúlyozta, hogy míg a Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramja révén a hazai vállalkozások olcsó forintforráshoz, az Eximbank exportélénkítési hitelprogramja révén pedig olcsó devizaforráshoz jutnak.

Kiemelte: az Eximbank mérlegfőösszege dinamikusan nőtt az elmúlt években, 2013 végén 401 milliárd forint volt, 2014 végére 600 milliárd forint fölé emelkedik, 2016 végére 1100-1200 milliárd forintot ér majd el a mérlegfőösszeg. Az Eximbank ősszel elindítja a mikrohitel programot, amelyhez az Exim Kártya elnevezésű bankkártya is társul, valamint a kkv-kat segítő versenyképességet javító programot.

Az ötszázmillió dolláros kötvénykibocsátás kapcsán a vezérigazgató emlékeztetett arra: az Eximbank a magyar export versenyképes finanszírozása érdekében 2012. december 4-én 2 milliárd euró összegű nemzetközi kötvénykibocsátási programot indított.

Első alkalommal, 2012. december 5-én 500 millió dollár összegű, 5 éves futamidejű kötvényt, majd 2013. szeptember 24-én további 400 millió euró összegű, 5 és fél éves futamidejű kötvényt értékesítettek.

Szólt arról: a múlt csütörtökön értékesített 500 millió dollár összegű, 2020. január 30-ai lejáratú kötvények árazását megelőző befektetői találkozók a dollárkibocsátás előnyét igazolták, ami a kötvények iránti kiemelkedő keresletben is jelentkezett, mivel a befektetők négyszeresen túljegyezték a papírt, a jegyzés során összesen 2,2 milliárd dollár értékben adtak ajánlatot.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.