Tízből kilencen nem vesznek ki
Csak reklámfogásnak volt jó az ingyenes készpénz-felvétel
Tízből kilenc ember - a hazai nagyvárosi felnőtt lakosság 86 százaléka - nem akar, vagy nem tud havonta 150 ezer forintot felvenni.
2014.06.23 12:24MTIAz ingyenes készpénzfelvétel lehetősége nem befolyásolta jelentősen a hazai fizetési szokásokat - közölte a MasterCard kártyatársaság a májusban készített felmérésének megállapítását.
A 900-as mintán végzett kutatás eredményei szerint nincs szükség a havi 150 ezer forintos értékhatárra az ingyenes készpénzfelvételnél, hiszen tízből kilenc ember - a hazai nagyvárosi felnőtt lakosság 86 százaléka - nem akar, vagy nem tud havonta 150 ezer forintot felvenni.
A megkérdezettek egyharmada havonta kevesebb mint 50 ezer forintot, másik egyharmada kevesebb mint 100 ezer forintot vesz fel készpénzben.
Mindössze a megkérdezettek 3 százaléka nyilatkozott úgy, hogy minden hónapban kimeríti az ingyenesen felvehető készpénz maximum összegét - tájékoztatott a kártyatársaság.
A válaszadók 7 százaléka vesz fel 150 ezer forintnál többet havonta, és 20 százalék körüli azok aránya, akik kettőnél több alkalommal vesznek fel készpénzt a számlájukról - írja közleményében a MasterCard.
Eölyüs Endre, a MasterCard üzleti igazgatója a közleményben rámutat arra, hogy a hazai kártyahasználati szokásokat nem változtatta meg az ingyenes készpénzfelvétel bevezetése, kis mértékben az idei első negyedévben is tovább tudott nőni a bankkártyát napi rendszerességgel használók aránya, a tavaly mért 32 százalékról 34 százalékra, ami az öt évvel ezelőttihez mérten 10 százalékos növekedést jelent.
Nemzetközi viszonylatban azonban továbbra is van még hova fejlődni, hiszen számos országban jóval magasabb az elektronikus fizetések aránya, mint Magyarországon - hívta fel a figyelmet az üzleti igazgató.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06