Prüszköl a Pannon Puma
Visszatérőben a vállalati bizalom a régióban
Régiós és magyarországi szinten is megduplázódott a bevétel-növekedéssel számoló cégek aránya az idén.
2014.06.17 13:45MTIAz EY legfrissebb tőkebizalmi barométere szerint a közép- és délkelet-európai térség vállalatvezetői egyre bizakodóbbak a hitelhez jutás feltételeit illetően is, amely a teljes régió gazdasági élénkülését jelezheti.
A könyvvizsgáló, adó-, tranzakciós és üzleti tanácsadó cég a nemzetközi felmérés során a világ 72 országának - köztük Magyarország - 1600 vállalati döntéshozóját kérdezte, akik húsz iparágat képviseltek.
A kutatás szerint az idén a régióban a megkérdezett vállalatok 52 százaléka számít bevétel-növekedésére, amely kétszerese az előző évi várakozásoknak. Ezzel párhuzamosan jelentősen emelkedett a fejlődésre koncentráló cégek aránya is, Magyarországon közel duplájára.
Az idén a magyarországi válaszadók 42 százaléka fő céljának a növekedést jelölte meg, amely megegyezik a nemzetközi átlaggal.
A közép- és délkelet-európai vállalatok 56 százaléka bízik a hitelek bővülésében. A térség cégei fejlesztéseiket nagyobb részben hitelből valósítanák meg, és ennek érdekében kétharmaduk növelné, vagy szinten tartaná meglévő hitelállományát a következő egy évben.
A felmérés szerint ennek ellenére továbbra is megfontoltak a régió vállalatvezetői: közel felük alacsonyabb kockázatú stratégiát követ, amely az alapvető termékekre erősebben fókuszál, illetve új értékesítési csatornák kialakításával kalkulál.
A magyarországi válaszadók biztatóbbnak látják a jövőt, 50 százalékuk a termékek és szolgáltatások átalakításában, másik felük a technológiai lehetőségek kiaknázásában látja a növekedési lehetőségeket - olvasható az EY elemzésében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06