Vesztes pályára kerültünk

Fazekas: a magyar agráriumnak hazai példákra kell építenie

"Az uniós csatlakozáskor a magyar mezőgazdaság vesztes pályára került, ha nem így történt volna, sokkal előrébb tartana. Így a következő két-három év alatt lesz képes visszakapaszkodni arra a szintre, ahol egy emberöltővel ezelőtt tartott."

2014.03.20 20:33MTI
MTI, archív

Ehhez a magyar példákra alapozva kell fejlődnie, mert bár néhány külföldi minta, köztük például a holland elismerésre méltó, "ám mi itt élünk, nem Hollandiában" - fogalmazott Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter egy csütörtöki agrárfórumon, Túrkevén.

2010-ben a mezőgazdaság nehéz helyzete mellett az ágazat jövőjébe vetett hit elvesztése fogadta a kormányt - mondta. Hozzátette, hogy a kabinet erre a magyar agrárhagyományokhoz való visszatéréssel, az ágazat szervezettségének, hatékonyságának növelésével, az alapvető fogalmak tisztázásával válaszolt.

Ennek eredményeként a termelést az állam hozzájárulásának érdemi növelése nélkül sikerült bő harmadával növelni 3 év alatt. Hétezerrel, 177 ezerre nőtt az agrártámogatást igénylő gazdák száma, míg a kistermelőké megduplázódott.

Az agrárexport növekedésének köszönhetően pedig nem voltak Magyarországon nagyobb értékesítési válságok - hangsúlyozta. Mindemellett le kellett fektetni az elvi alapvetéseket és el kellett érni, hogy a mezőgazdaságnak legyen súlya a magyar társadalomban - tette hozzá.

"Ez jó alap a jövőre nézve is" - fogalmazott, jelezve, hogy a gazdaságbarát hitelezés kialakítása még folyik, ezen a területen sok a teendő és az erdészeti, illetve vadászati törvény megalkotása is a következő ciklus feladata lesz.

A tárca célja, hogy minél több agrártámogatás egyszerűbben hozzáférhető, azaz igényelhető, ne pályázható legyen. Fontos továbbá a magyar élelmiszerek mai 70-75 százalékos piaci részarányának növelése.

A zöldség-gyümölcs ágazatban ugyancsak vannak még tartalékok: egymillió tonnás plusztermelés is elérhető - mondta. Szólt arról is, hogy az állam közfoglalkoztatottak tízezreit irányítja a következő hónapokban öntözőcsatornák és belvízelvezető rendszerek rendbetételére, és kiemelt feladatként kezelik az ország egészét lefedő jégkár-elhárítási rendszer kiépítését is.

A miniszter az eseményen Vida Tamás alpolgármesternek átadta a Túrkeve teljes, 136 millió forintos adósságállományának állami átvállalását igazoló bizonyságlevelet.

Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár a fórumon azt kívánta, hogy a túrkeveiek éljenek a hitelkonszolidáció nyújtotta pénzügyi szabadsággal és jól sáfárkodjanak azzal. Kifejtette: sok EU tagállam megirigyelné, hogy a gazdasággal együtt a mezőgazdaság is növekvő pályára állt.

Az ágazatban immár a fiataloknak is van jövőképe - hangsúlyozta. Közlése szerint 2013-ban az agrárium 22 százalékkal bővült, ezzel a GDP motorja volt, a kedvezőtlen időjárás ellenére, miközben az agrár-külkereskedelem aktívuma 3,6 milliárd euró volt.

Az uniós közös agrárpolitika 2014-2020 közötti időszakáról szólva aláhúzta: az EU teljes költségvetése 3, míg agrárbüdzséje 11 százalékkal csökken, miközben a Magyarországnak jutó mezőgazdasági támogatások mértéke 18 százalékkal nő, javítva az ágazat versenyképességét az uniós versenytársakkal szemben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.