Egyezség

Több mint egymilliárd dolláros kártérítést fizet a Morgan Stanley

Hosszas jogi eljárás után egyezségre jutott a Morgan Stanley bankcsoport az amerikai Szövetségi Lakásfinanszírozási Ügynökséggel (Federal Housing Finance Agency - FHFA).

2014.02.05 10:28MTI

A Morgan Stanley 1,25 milliárd dollárt fog kifizetni az ügynökségnek, cserébe megszüntetik az ellene folyó jogi eljárást.

Az FHFA még 2011-ben kezdeményezett vizsgálatot 18 pénzintézet ellen, akik az ügynökség szerint hallgattak azoknak a jelzálogkötvényeknek a kockázatairól, amelyeket a 2008-as válság előtt a Fannie Mae és Freddie Mac szervezeteknek adtak el.

Az értékesített kötvények összértéke meghaladta a 200 milliárd dollárt. A Wall Street Journal napilap cikke szerint az FHFA képviselője megerősítette a megegyezés hírét, miközben a Morgan Stanley is azt közölte, hogy már csak a végső beleegyezése kell a feleknek a megállapodáshoz.

Az 1,25 milliárd dolláros kártérítés az egyik legnagyobb jogi kiadás a Morgan Stanley történetében.

A cég bejelentése szerint a megállapodás negatívan fogja befolyásolni a 2013-as negyedik negyedéves teljesítményét. Egy ideje már lehetett tudni, hogy új fejlemények lesznek az ügyben, mert a bankcsoport 2013-ban 1,2 milliárd dollárral növelte a peres ügyeire félretett tartalékát.

Az FHFA eddig 9,1 milliárd dollárt gyűjtött be bírságok formájában nyolc pénzintézettől, a legnagyobb büntetést a Deutsche Bank (1,93 milliárd dollár) és a J.P. Morgan Chase (4 milliárd dollár) fizette.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.