1247 milliárd forint

A kormány átvállalja az önkormányzatok teljes adósságát

"A kormány a települési önkormányzatok teljes adósságát átvállalja, ez 1247 milliárd forint"

2013.12.02 13:35MTI
MTI

Pintér Sándor belügyminiszter emlékeztetett arra, hogy miután az önkormányzati törvény átalakult, a kormány úgy döntött, hogy a jogszabály bevezetésével átvállalja a településektől az adósságterhet.

Felidézte azt is, hogy az ötezer lakosúnál kisebb településeket teljes adósságuktól megszabadították, a nagyobb városok terheit pedig különféle mértékben, átlagosan 50 százalékban vállalták át.

Mint mondta, a kormányváltás évében, 2010-ben az önkormányzatok adóssága 1247 milliárd forintot tett ki, ehhez járult még mintegy 300 milliárd forintnyi kifizetetlen számla. A részletekről szólva közölte: az ötezer lakosúnál nagyobb települések adósságából előbb 618 milliárd forintnyi terhet vállalt át a kormány, most pedig a fennmaradó részt is - tette hozzá Pintér Sándor.

A szaktárca vezetője a borsodi megyeszékhelyről szólva úgy fogalmazott, a miskolci önkormányzat mintegy 36 milliárd forintnyi adósságának előbb hetven százalékát vállalta át az állam, ez 25 milliárd 661 millió forintot tett ki. "Ez lélegzethez juttatta a várost" - jegyezte meg.

Hozzátette: jelenleg 10,7 milliárd forint az az összeg, amely terheli az önkormányzatot, ezt vállalja át most a kormány, nem kell évente tőketörlesztésre és kamatokra 4,1 milliárd forintot fordítani. Az önkormányzati cégek adósságállományát az intézkedés nem érinti, erről tovább tárgyalnak - tette hozzá.

Megjegyezte azt is, hogy az állam Miskolcnak abban is segített, hogy a 112-es segélyhívószám egyik központja Miskolcra kerül, ez több mint négyszáz új munkahelyet jelent, a közfoglalkoztatás keretében pedig mintegy ezer ember dolgozhat.

Kriza Ákos (Fidesz-KDNP), Miskolc polgármestere a sajtótájékoztatón elmondta, a 2010-es önkormányzati választás után világosan látszott, hogy a város bevételei nem fedezik a kiadásokat, nemcsak a működésre nem volt pénz, hanem a beruházások is nagyrészt hitelből valósultak meg.

Kormányzati segítség nélkül a város üzemeltetése 2010 végére gyakorlatilag ellehetetlenült volna - tette hozzá, megjegyezve: különböző önkormányzati intézkedésekkel helyben is sikerült több költséget csökkenteni, a bevételeket növelni.

Átalakították az önkormányzat és az önkormányzati cégek gazdálkodását, számos új munkahely létesült, több cég létesített és létesít itt új üzemet. Ha nincs adósságkonszolidáció, mindez kevés lett volna - mondta a miskolci polgármester.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.