7 hónap alatt kel el egy lakás átlagosan
Jelentős különbségek az agglomeráció ingatlanáraiban
Jelentős különbségek alakultak ki a fővárosi agglomeráció ingatlanáraiban idén, az egyes szektorok négyzetméterárai között akár százezer forint különbség is lehet.
2013.11.27 11:25MTIAz idei év összesített adatai szerint a déli és a délkeleti szektorban - Érd, Vecsés, Üllő - vették a legalacsonyabb négyzetméteráron az ingatlanokat, ezeken a településeken 154 ezer, illetve 165 ezer forintos négyzetméterenkénti áron vásároltak. A főváros nyugati oldalának agglomerációja - Budakeszi, Budaörs, Szentendre - a drágább, itt az északnyugati szektorban 230 ezer, a nyugati szektorban pedig 250 ezer forint volt egy négyzetméter.
A megvásárolt ingatlan fajlagos ára a legalacsonyabb az északi szektorban volt (Göd, Dunakeszi), átlagosan 12,8 millió forint, a legdrágább pedig az északnyugatiban, 25,3 millió forint ingatlanonként.
A Duna House elemzése szerint a családi házakat a délkeleti szektorban 169 ezer forintos négyzetméteráron vették idén, míg az északnyugatiban 247 ezret, a nyugatiban pedig 268 ezret fizettek a vevők egy négyzetméterért. A lakásárakat tekintve a déli lett a legolcsóbb 187 ezerrel és a nyugati a legdrágább, ahol 300 ezer forint fölötti átlagot adnak ki az idei adatok. A megvásárolt családi házak átlagára is a nyugati szektorban a legmagasabb, 36 millió forint, de az északnyugati sincs nagyon lemaradva 35 millió forintos átlagával.
Az elemzés szerint a lakásokat az agglomeráció egészében nagyjából 7 hónap alatt lehet értékesíteni és az eladóknak nagyjából 6 százalék vevői alkuval kell számolniuk. A nyugati szektorban 9 hónap az átlagos értékesítési idő, a vevők átlagosan 8 százalékot tudtak faragni az árból. Családi házak esetében már 9 hónap az átlagos értékesítési idő és az alkuátlag is 9 százalék.
Az agglomerációban vásárlók legmarkánsabb csoportja azért vesz ingatlant, mert épp nagyobba költözik. Az ő arányuk az északnyugati szektorban volt a legmagasabb 54 százalék, de a nyugati szektorban is minden második vásárló ezért költ. A kisebbe költözők jóval kevesebben vannak, közülük legtöbben (25 százalék) az északnyugati szektorban, legkevesebben (7 százalék) a délkeletiben vannak.
Markáns az első lakásukat vásárlók tábora: az olcsónak számító délkeleti szektorban minden harmadik vevő fiatal. A drágább északnyugati szektorban azonban arányuk csekélyebb, mindössze 4 százalék. Befektetési szándékkal csupán a vevők 7 százaléka vásárolt idén az agglomerációban - olvasható a Duna House elemzésében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
- 16:51 Nem találják az éjszakai motorcsónak-baleset áldozatait - horgászok, sportolók, kirándulók segítségét kérik - videó
- 15:19 Műtét helyett kemoterápia is elegendő lehet a heredaganat kezelésére
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06