Identitás

Továbbra is magyar vállalatnak tartja magát az Egis

A főtulajdonos a vételi ajánlat dokumentációjában is megerősítette, hogy az Egis továbbra is magyarországi értékteremtésre alapozza növekedését, megőrizve identitását és stratégiáját.

2013.11.13 13:43MTI

Az Egis továbbra is magyar vállalat, annak ellenére, hogy a lezárult kivásárlási ajánlattal a főtulajdonos francia Servier-csoport tulajdoni hányada 96 százalék fölé emelkedett. Erről a gyógyszergyár vezérigazgatója beszélt szerdán Budapesten, az Egis negyedéves eredményeit ismertető sajtótájékoztatón.

Hodász István elmondta: az Egis továbbra is jelen van a magyar piacon, magyar vállalatnak tartja magát, amely önálló irányítással és magyar menedzsmenttel rendelkezik. A gyógyszeripari vállalat magyar székhellyel működik, mind a gyártását, mind a kutatás-fejlesztését, mind a kereskedelmét innen irányítja.

A vezérigazgató az MTI-nek elmondta: a főtulajdonos a vételi ajánlat dokumentációjában is megerősítette, hogy az Egis továbbra is magyarországi értékteremtésre alapozza növekedését, megőrizve identitását és stratégiáját. A vállalat vezetése arra számít, hogy mint eddig, úgy a jövőben is a nyereségének túlnyomó részét magyarországi beruházásokba forgatja vissza.

Kifejtette, hogy az Egis évi 13-14 milliárd forintot fordít magyarországi beruházásokra, és 12-13 milliárd forintot kutatás-fejlesztési tevékenységre. Véleménye szerint ebben nem lesz változás a jövőben sem, továbbá a menedzsmentben sem számít változásra. Hozzátette: a Servier megerősítette, hogy továbbra is magyar menedzsmenttel kíván együtt dolgozni.

A vezérigazgató az Egis szeptember 30-án zárult üzleti évéről szólva kiemelte, hogy az különleges év volt, hiszen a vállalat 2013-ban ünnepelte alapításának 100. évfordulóját. Emellett mérföldkő volt a cég életében, hogy az Európai Unióban elsőként vezetett be biohasonló, úgynevezett monoklonális antitestet.

A biohasonló készítmények a generikumokhoz hasonlítanak annyiban, hogy egy már piacon lévő originális gyógyszerkészítmény - egy biotechnológiai eredetű fehérjemolekula - reprodukciói.

Poroszlai Csaba gazdasági igazgató megerősítette az Egis következő üzleti évre vonatkozó bevételi várakozásait, amelyek megegyeznek az augusztusban közöltekkel. Eszerint a vállalat összességében 2-5 százalékos növekedést vár a 2013/2014-es üzleti évben az idei 2 százalék után.

A magyar piacon mérséklődő ütemű, 3-6 százalék közötti csökkenés várható az idei 8 százalékos visszaesés után, míg a főbb exportpiacokon növekedéssel számol a cég. A gazdasági igazgató kiemelte, hogy az Egis árbevételének mintegy 80 százaléka exportból származik, és a kivitel növekedése ellensúlyozza a belföldi forgalom csökkenését. Az export fő húzóereje a FÁK-piac, illetve Oroszország, utóbbi már 26 százalékkal részesedik az összes árbevételből. Ezekben az országokban 6-10 százalékos árbevétel-növekedést tervez az Egis az új üzleti évben.

Kelet-Európában 5-10 százalékkal emelkedhet a forgalom, az előző évi 3 százalékos növekedés után, a cég várakozása szerint a bővülésben már szerepe lesz a biohasonló termékek forgalmának is. Ezeket elsőként Azerbajdzsánban és Fehéroroszországban hozták forgalomba.

Az egyéb országokba irányuló hatóanyagkivitel 25-30 százalékkal csökken az Egis előrejelzése szerint, míg a készgyógyszerek forgalma várhatóan szinten marad.

Poroszlai Csaba kiemelte, hogy a 2012/2013-as üzleti évben elért 20,41 milliárd forint konszolidált nettó profit 15 százalékát teszi ki a 135,72 milliárd forintos árbevételnek, ez az eredményhányad az utóbbi hét év legmagasabb értéke.

Kifejtette, a közvetlen költséghányad egy százalékponttal 42 százalékra javult, ami a költségcsökkentési intézkedések eredménye. A jó eredményekhez hozzájárult a pénzügyi nyereség is, ami kompenzálta az árbevételt mérséklő árfolyamhatásokat.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.