Együttműködés

Szijjártó: négy pillérre épülő program segíti a kkv-kat

"Négy pillérre épülő program segíti a magyar kis- és középvállalkozások külpiacra jutását a Magyar Nemzeti Kereskedőház, a Nemzeti Külgazdasági Hivatal és a Magyar Külgazdasági Szövetség együttműködésében."

2013.10.04 14:32MTI
MTI

Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár a program részleteit ismertetve elmondta, hogy hét magyar kereskedőház működik majd a kkv-k piacra jutásának segítésére, ebből három - Bakuban, Moszkvában és Asztanában - már létrejött, egy november 17-én nyílik Pekingben; Abu-Dzabiban, Rijádban és Isztambulban pedig az év végéig hozzák létre ezeket az intézményeket.

Emellett létrehozzák a külkereskedői szakértők rendszerét, a kiemelt beszállító-fejlesztési programot, illetve külpiaci megjelenési programot indítanak.

A négy pillért tartalmazó Külpiaci Siker Program további részleteiről szólva Szijjártó Péter elmondta: a külkereskedői szakértők rendszerében jelenleg 64 főből álló kerettel rendelkeznek. Felmérésük szerint minden negyedik kkv-nál foglalkozik egy ember exporttal, ezért fontos, hogy a nagy tapasztalattal rendelkező szakértők segítsék az adott céget az export szervezet kiépítésében, a külpiaci kapcsolat kialakításában.

A program keretében 100 napig dolgozik a külkereskedelmi szakértő a regisztrált cégnél, fizetésének felét a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. adja, erre a célra 100 millió forint már rendelkezésre áll, és várhatóan ebből a keretből 70 cégnek tudnak majd segíteni - tette hozzá.

A kiemelt beszállító-fejlesztési programot az autóipar, az elektrotechnika, illetve az élelmiszeripar területén kívánják megvalósítani. Tapasztalat, hogy a kkv-k általában egy nagy cég beszállítói, a programban el kívánják érni, hogy más multinacionális vállalathoz is beszállítóként kapcsolódjanak.

Ebben a programban is 100 millió forint áll rendelkezésre - mondta az államtitkár. A külpiaci megjelenési programban ugyancsak 100 millió forint keret áll rendelkezésre a személyes kapcsolatépítés támogatására.

A programban a külpiaci kereslethez igazodó roadshow-kat szerveznek, példaként említette az államtitkár, hogy a magyar mérnöki tudás iránt jelentős kereslet mutatkozik a külpiacon. Szijjártó Péter elmondta, hogy remények szerint a négy pillére épülő program is hozzájárul a magyar gazdaságpolitika célkitűzéseihez, ahhoz, hogy a magyar export legalább egyharmada 2018-ra Európán kívülre kerüljön.

Grósz Jenő, a Lidl Magyarország igazgatóságnak elnöke a sajtótájékoztatón beszámolt arról, hogy az idén magyar beszállítói programot indítottak a jó minőségű termékek beszerzésére, ezzel is segítve a magyar gazdaság versenyképességét.

Jelenleg magyar üzleteikben a választék 54 százaléka magyar beszállítóktól származik, ezt az arányt 2014 végére 60 százalékra kívánják növelni, és lehetőséget adnak a Lidl nemzetközi hálózatába is bekapcsolódni.

Jelenleg 40 magyar beszállító 110 termékét árusítja a Lidl 9 európai áruházában - tette hozzá.

A sajtótájékoztatón Kerekes György, a Nemzeti Külgazdasági Hivatal elnökhelyettese, Horváth Miklós, a Magyar Külkereskedelmi Szövetség elnöke, a Skultéti Vilmos, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgatója stratégiai megállapodást kötött a magyar export erősítésére, a magyar gazdaság növekedésének elősegítésére.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.