Sanghaji Fan fan

Milliárdos áfacsalást lepleztek le a hatóságok

Több mint egymilliárd jüan értékben számlázó áfacsalókat vettek őrizetbe a hatóságok a hétvégén Sanghajban - egy hónap alatt ez már a második ilyen jellegű komolyabb bűnügy.

2013.09.02 11:25MTI

A rendőrség szerint a 13 őrizetbe vett gyanúsított több mint 1,1 milliárd jüan, vagyis több mint 40 milliárd forint értékben állított ki hamis számlákat a kelet-kínai metropoliszban és az ország más városaiban. A bűnbandát vezető Fan nevű férfi azzal hívta fel magára a hatóságok figyelmét, hogy egy tucat vállalatot alapított Sanghaj-szerte, ezek ugyanakkor csupán papíron, alkalmazottak és valós tevékenység nélkül működtek.

A cégek jelentős mennyiségű és összegű számlát állítottak ki országszerte több mint 900 "partnervállalatnak", lehetővé téve ezzel, hogy ezek a cégek komoly adót "spóroljanak" meg. A számlák kiállításáért a bűnbanda az összeg 6-8 százalékát kérte, tevékenysége leplezésére pedig a "partnercégektől" maguk is kisebb összegű számlákat vásároltak.

A Shanghai Daily napilap hétfői cikke szerint a mostani már a második nagyobb összegű áfacsalás leleplezése mindössze egy hónap leforgása alatt. Az előzőleg feltárt visszaélés során 4,4 milliárd jüant (163 milliárd forint) csaltak el hasonló módszerekkel.

A városban - az országban elsőként - 2012 elején került sor áfareformra, amelynek értelmében egyes iparágakban a korábbi iparűzési adót általános forgalmi adó váltotta fel. Ennek bevezetése után számos tétel leírhatóvá vált a cégek számára adóbevalláskor, míg az iparűzési adó alapját - tekintet nélkül a költségekre - pusztán a cégek árbevétele jelentette.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.