Nem mentek át az "ejtőpróbán"
Kilencből hét gördeszka balesetveszélyesnek bizonyult
Kilencből hét gördeszka nem bizonyult biztonságosnak a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) erre vonatkozó témavizsgálata alkalmával, a problémás típusokat kivonatták a forgalomból.
2013.08.14 10:01MTIA nem megfelelő szilárdságú és stabilitású termékek a használat során veszélyeztetik a gyerekek és a fiatalkorúak egészségét és biztonságát, ezért a hatóság elrendelte, hogy vonják ki azokat a kereskedelmi forgalomból - áll az NFH közleményében.
A tájékoztatás szerint 6 fajta gördeszka tengelye vagy futóműve megsérült, vagy eltört az "ejtővizsgálat" alatt. Szintén jellemző probléma volt, hogy a hordfelület alsó éleit nem kerekítette le a gyártó, illetve az első tengely végei túlnyúltak a deszkán.
Ugyancsak jellemző veszélyforrást jelent, ha deszkát nem teljes egészében érdesítik, mert így könnyű lecsúszni róla, ami balesethez vezethet. Három fajta gördeszkánál egyszerre több veszélyforrást is találtak, illetve több sporteszköznél hiányzott a maximális terhelhetőségre vonatkozó jelzés és egyéb előírt figyelmeztetések is - közölte a fogyasztóvédelmi hatóság.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 2:04 MOHU átadta az első új hulladékudvarát Esztergomban
- 1:03 Az Európai Bizottság tájékoztatást kér az X közösségi platformtól a tartalommoderációs források csökkentéséről
- 0:03 Robert Downey Jr. szeptemberben debütál a Broadwayn
- 23:02 Nébih: inváziós halfajok telepítését akadályozta meg az Állami Halőri Szolgálat
- 22:01 Államfők: közös jövőt épít Kína és Szerbia
- 21:01 A történelemhamisítás megakadályozásának fontosságát hangsúlyozta az orosz elnök
- 20:00 Szijjártó Péter: az EU rosszabb formában van, mint öt éve
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06