További adósságkönnyítést sürgetnek
Az IMF elégedett Görögországgal, de...
Maga az IMF-jelentés is megemlíti, hogy Európa további támogatása nélkül "valószínűleg elégtelen lenne Görögország teljesítőképessége az alap hiteleinek visszafizetésére".
2013.07.31 16:16MTIA Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint Görögország kivételes előrehaladást tett a gazdaság stabilizálásában és jó úton halad a felé, hogy jövőre kilábaljon a recesszióból, noha a privatizációs célok nem teljesültek és a közszférában döcögve halad a létszámleépítés.
Ugyanakkor az IMF szerdán közzétett 207 oldalas jelentésében figyelmeztet arra, hogy az ország finanszírozásában 11 milliárd eurós (1 euró 299,7 forint) lyuk keletkezhet 2015-ig, sőt nagyobb, ha a gazdasági növekedést illetően nem az optimista forgatókönyv valósul meg, és ha a privatizációs bevételek elmaradnak a tervezettől. A jelentés szerint Görögországnak további, a GDP 4 százalékának megfelelő adósságkönnyítésre van szüksége, hogy 2020-ig a hazai össztermék 124 százalékára szorítsa le az államadósságot.
A német kormány ugyanakkor a pénzügyminisztérium szóvivőjén keresztül tudatta, hogy sem Angela Merkel kancellár, sem Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter nem lát lehetőséget az újabb adósságkönnyítésre, mert ez "nem erősítené az eddig megteremtett bizalmat".
Az IMF több tagállama már az eddigi akciókkal sem ért egyet. Brazília képviselője szerdán szokatlan módon közleményben tudatta, hogy 11 latin-amerikai ország távol maradt, amikor az igazgatóság úgy döntött, hogy újabb 1,7 milliárd eurót szabadít fel Athén számára. Paulo Nogueira Batista szerint a görög program jóformán egyetlen területen sem halad kielégítően és a prognózisok eltúlzottan optimisták, ezért nagy esély van arra, hogy Görögország nem tudja törleszteni az IMF-hitelt.
Hangsúlyozta, maga az IMF-jelentés is megemlíti, hogy Európa további támogatása nélkül "valószínűleg elégtelen lenne Görögország teljesítőképessége az alap hiteleinek visszafizetésére".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
- 17:46 Öt lövés dördült - túlélheti-e a reményletet Robert Fico? - videó
- 16:24 Megszólalt Orbán Viktor a Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatban
- 15:39 Meglőtték Robert Ficót! - videók
- 14:18 Kreml: május 16-17-én tesz állami látogatást Kínában az orosz elnök
- 13:10 Forgalommal szemben hajtott egy kamionos az M30-ason
- 12:03 Huszonkét hajó semmisült meg egy tűzben Horvátországban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06