ÁAK
E-útdíj - folyik a szerződéskötés a flottakövető szolgáltatókkal
Az előzetes egyeztetéseken több mint harminc flottakövető szolgáltató vett részt, közülük június 14-ig - két nappal a szerződéskötés elindítását követően - tizennyolcan kötöttek szerződést.
2013.06.17 12:19MTITizennyolc flottakövető szolgáltatóval kötött szerződést az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. péntekig, a fuvarozók a szolgáltatók hálózatán keresztül teljesíthetik a megtett úttal arányos útdíjfizetéshez szükséges bevallási kötelezettségüket.
Az előzetes egyeztetéseken több mint harminc flottakövető szolgáltató vett részt, közülük június 14-ig - két nappal a szerződéskötés elindítását követően - tizennyolcan kötöttek szerződést. A cégek száma a következő hetekben még növekedhet - tájékoztatott az ÁAK az MTI megkeresésére.
A járművek regisztrációja az autópályakezelőnél június 20-án indul. Az ÁAK várakozásai szerint a fedélzeti készülékkel történő bevallást választják majd azok a fuvarozók, akik rendszeresen használnak díjköteles útszakaszokat.
Előre nem lehet megmondani, hogy pontosan hány fuvarozó választja ezt a bevallási módot - közölte írásos válaszában az ÁAK, hozzátéve, hogy jelenleg körülbelül 40 ezer tehergépjárműben van fedélzeti eszköz.
Az ÁAK tájékoztatása szerint az e-útdíj bevezetésének előkészületei az ütemterv szerint haladnak, a beszerzési, beruházási feladatok, valamint az informatikai fejlesztések június 30-ig megvalósulnak. A tervezett indulást nem veszélyezteti külső vagy belső tényező - közölte az autópályakezelő.
A megtett úttal arányos elektronikus útdíjszedési rendszert július 1-jétől vezetik be, a díjat a 3,5 tonnánál nagyobb össztömegű tehergépkocsik után kell megfizetni az autópályákon, autóutakon és főutakon. Fedélzeti eszköz nélkül előre megváltott jeggyel lehet közlekedni.
Kapcsolódó írások:
- Hírportál indult az elektronikus útdíjfizetésről
- E-útdíj: hiánycikk lesz a GPS?
- E-útdíj - közzétették a rendeleteket
- E-útdíj: borsosabb fuvarköltségekre kell készülni
- E-útdíj - a rendőrség ellenőrzi a díjfizetést
- Döntés született az e-útdíjról
- Döntés születhet a használattal arányos útdíjról
- E-útdíj: mentesülhetnek az élő állat és terményszállítók
- Parlament - terítéken a használatarányos útdíj és a földtörvény
- 17 és 85 forint között lesz az útdíj kilométerenként
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:05 Másodfokú riasztást adtak ki zivatarok veszélye miatt Fejér és Pest vármegye egyes járásaira
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
- 15:47 Harmincegy érmet szereztek a magyarok a szkander Európa-bajnokságon
- 14:47 Több mint ötmilliárd forintos beruházást hajtott végre Szombathelyen a Schaeffler
- 13:46 A félvezetők globális eladása 15,2 százalékkal nőtt az első negyedévben éves szinten
- 12:45 A látogatók előtt született alpaka csikó a Szegedi Vadasparkban
- 11:02 Újabb műtéten esett át Robert Fico, állapota továbbra is súlyos
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06