Komplex mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer
Évente 100 milliárd forint lehet a veszteség az időjárás miatt a mezőgazdaságban
Az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program (EKOP) keretében megvalósuló projekt - amelynek végrehajtására 1,25 milliárd forint forrás áll rendelkezésre - a kárfelelősségi rendszer hatékony működtetését szolgálja.
2013.06.04 16:46MTIÉvente mintegy 100 milliárd forintos árbevételkiesést okoz a kedvezőtlen időjárás a magyar mezőgazdaságnak - mondta Poprády Géza, a Komplex mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer elnevezésű projektet bemutatva kedden a Vidékfejlesztési Minisztériumban.
A VM közigazgatási államtitkára hozzátette: a mezőgazdasági tevékenység számos kockázatot rejt magában és ezek közül az egyik legjelentősebb tényező az ember által nem befolyásolható elem, a szélsőséges időjárás. A kormányzat eltökélt abban, hogy megoldást találjon a mezőgazdasági termelést érintő kockázatok kezelésére. Ebbe illik bele az új, egységes kárfelelősségi rendszer, amely a múlt év január 1-jétől működik.
Az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program (EKOP) keretében megvalósuló projekt - amelynek végrehajtására 1,25 milliárd forint forrás áll rendelkezésre - a kárfelelősségi rendszer hatékony működtetését szolgálja. Megbízható elektronikus adatkapcsolatot biztosít a kárenyhítési eljárásban együttműködő szervezetek között, illetve adatbázist biztosít a döntésekhez.
Palkovics Péter, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elnöke az MTI-nek elmondta: a projekt célja, hogy az utóbbi időben tapasztalható - vélhetően a klímaváltozással összefüggő - gyakran szélsőséges időjárási viszonyok okozta károk, mint az aszály, a jégverés, a fagy, a víz és a vihar enyhítését egyszerűbbé, átláthatóbbá és gyorsabbá tegye.
A mostani kárenyhítési rendszer három pilléren nyugszik: egyrészt a gazdálkodók befizetései, másrészt az államnak, a gazdákéval azonos mértékű anyagi szerepvállalása, harmadrészt pedig a piaci szereplők - azaz a biztosítók - szerepvállalása adják a kárenyhítés anyagi fedezetét.
A múlt évben az első két pillér forrásai összesen 8,4 milliárd forintot tettek ki. Ez fedezetet nyújtott a bejelentett károk - ezek száma 2012-ben mintegy 30 ezer volt - enyhítésére. A múlt évben a kárenyhítési rendszernek 74 ezer gazdálkodó volt a tagja, míg az idén ez 77 ezer körül mozog - tette hozzá.
A kárenyhítésre az idén rendelkezésre álló forrás mértékét az MVH elnöke még nem tudta megmondani, mivel az egységes kérelem még június 10-ig benyújtható. Ennek keretében jelenik meg ugyanis a kárenyhítésben való részvétel is.
Palkovics Péter úgy vélte, az üzleti biztosítók érdeklődése nő az ilyen irányú biztosítási konstrukciók iránt. A gazdálkodók ugyanis csak úgy kaphatják meg a 100 százalékos kárenyhítést, ha rendelkeznek üzleti biztosítással is. Az üzleti biztosítás megkötését azzal is ösztönzik, hogy 65 százalékos díjtámogatás jár a biztosítási díjhoz.
A most bemutatott projekt, a Komplex mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer konzorciumi formában valósul meg. A konzorcium vezetője az MVH, tagjai pedig az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI), a Földmérési és Távérzékelési Intézet (Fömi), a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ), valamint az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) mellett a VM, továbbá együttműködő partner még a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.
Kapcsolódó írások:
- A mezőgazdaságot is forradalmasíthatják a drónok
- Lassult a mezőgazdasági termelői árak növekedési üteme
- Nem tud hatékonyan fellépni a mezőgazdasági kartellek ellen a GVH
- Lassult a mezőgazdasági termelői árak emelkedése
- Fazekas: új korszak kezdődik a magyar mezőgazdaság történetében
- KSH: 18,1 százalékkal nőttek a mezőgazdasági termelői árak
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
- 16:51 Nem találják az éjszakai motorcsónak-baleset áldozatait - horgászok, sportolók, kirándulók segítségét kérik - videó
- 15:19 Műtét helyett kemoterápia is elegendő lehet a heredaganat kezelésére
- 14:15 Brit védelmi miniszter: Nagy-Britannia nem akar konfrontációba kerülni Oroszországgal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06