Rezsicsökkentés
MEH: továbbra is érvényes a díjcsökkentés
Az áramszolgáltatókra vonatkozó rendszerhasználati díjakat rögzítő jelenlegi energiahivatali határozat hatályban marad, amíg meg nem születik az új díjakat megállapító döntés, így továbbra is érvényesül a január 1-jei díjcsökkentés.
2013.03.27 10:14MTIA közleményt az áramszolgáltatók által a rendszerhasználati díjak miatt indított perben született keddi bírósági döntés kapcsán juttatta el a hivatal az MTI-hez.
A hivatal átalakulásáról szóló törvény hatálybalépését követően a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal rendeletben fogja meghatározni a rendszerhasználati díjakat - közölte a MEH.
A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság kedden hatályon kívül helyezte a MEH áramszolgáltatókra vonatkozó rendszerhasználati díjakat megállapító határozatát, és új eljárásra kötelezte a hatóságot. A jelenlegi határozat azonban mindaddig hatályban marad, amíg meg nem születik az új rendszerhasználati díjakat megállapító döntés.
A bíróság az áramszolgáltatók kifogásai közül hárommal értett egyet, emiatt helyezte hatályon kívül a határozatot. Ugyanakkor az áramszolgáltatók érvelésével szemben kimondta, hogy alkalmazni kell azt a két hete életbe lépett törvényt, amely szerint az energiaszolgáltatók nem háríthatják át a fogyasztókra a rájuk vonatkozó különadókat.
A bíróság nem fogadta el azokat az érveket sem, amelyek kifogásolták, hogy az energiahivatal milyen módszerekkel számszerűsítette a szolgáltatók indokolt költségeit.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:03 Hajóbaleset Verőcénél - OMSZ: fej- és kulcscsontsérülést szenvedett a balesetet túlélő férfi
- 13:02 Hajóbaleset Verőcénél - OKF: a parton, a vízen és a levegőből is kutatnak az eltűntek után
- 12:19 A PGA Championships verseny előtt tartóztatták le a világranglistát vezető Scottie Schefflert
- 12:01 Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: három férfit és két nőt még keresnek
- 11:23 Egyre több fiatal hívja a telefonos lelkisegély-szolgálatokat
- 11:00 Halálos hajóbaleset történt Verőcénél - mindenfelé keresik az eltűnteket
- 10:22 Felmérés: egyre több az idős, beteg, munkaképtelen hajléktalan ember
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06