Az áramcégek ügyében

Rezsicsökkentés - új eljárásra utasította a bíróság az energiahivatalt

Hatályon kívül helyezte a Magyar Energia Hivatal (MEH) áramszolgáltatókra vonatkozó rendszerhasználati díjakat megállapító határozatát és új eljárásra kötelezte a hivatalt a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság kedden.

2013.03.26 10:40MTI

A bíróság jogerős határozatában az áramszolgáltatók érvelését elutasítva ugyanakkor kimondta, hogy alkalmazni kell azt a két hete életbe lépett törvényt, amely szerint az energiaszolgáltatók nem háríthatják át a fogyasztókra a rájuk vonatkozó különadókat.
 
Ennek megfelelően a MEH új eljárásában sem kell figyelembe venni az indokolt költségek között az energiaellátók jövedelemadóját, a közműadót és a pénzügyi tranzakciós illetéket. A bíróság nem fogadta el azokat a felperesi érveket sem, amelyek kifogásolták, hogy az energiahivatal milyen módszerekkel számszerűsítette az indokolt költségeket. 

A bíró szóbeli indoklásában kiemelte, hogy a díjakat rögzítő jelenlegi energiahivatali határozat mindaddig hatályban marad, amíg meg nem születik az új rendszerhasználati díjakat megállapító döntés. A jogerős döntés szerint az áramszolgáltatók számos kifogása közül három olyan volt, amely alapot szolgáltatott az energiahivatal határozatának hatályon kívül helyezésre. 

A bíróság az energiahivatal érvelésével szemben abban igazat adott az áramszolgáltatóknak, hogy az állami térképi adatbázisok lekérésével összefüggő kiadások elismerhető költségek. Az energiahivatal korábban módosította eredeti határozatát, ebből azonban a bíró szerint sem lehetett volna kihagyni a módosított ár hatályba lépésének időpontját. 

Az áramszolgáltatók harmadik olyan érve, amelyet a bíróság elfogadott, hogy a MEH határozata sértette a rendszerhasználati díjak átláthatóságára vonatkozó törvényi előírásokat. A bíró azt is kiemelte, hogy a hivatalnak az új eljárásban a felperesek többi kifogását nem kell figyelembe vennie. 

A bíróság jelezte, hogy a kifogásolt hivatali határozatot nem állt módjában megváltoztatni, ezért kellett hatályon kívül helyeznie, és a hivatalt új eljárásra utasítani a három elfogadott felperesi érv miatt. 

A rezsicsökkentéssel összefüggésben indult eljárás hat felperese az Émász Hálózati Kft., az Elmű Hálózati Kft., az EDF Démász Hálózati Elosztó Kft., az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt., az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. és az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. 

Az elmúlt hetekben hasonló, a rezsicsökkentéssel összefüggő perekben egyes gázszolgáltatók indítványára a bíróság megsemmisítette a MEH vitatott határozatait, és új eljárásra utasította a hivatalt. Március 11-én a parlamentben Orbán Viktor miniszterelnök a bírósági döntést botrányosnak minősítette.

Március 12-én az Országgyűlés megszavazta, március 14-én pedig már életbe is lépett, és folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazható az a törvény, amely szerint az energiaszolgáltatók nem háríthatják át különadókból fakadó többletköltségeiket a fogyasztókra. 

Aznap a Tigáz DSO Földgázelosztó Kft. elállt az energiahivatal elleni pertől. Március 14-én az Országgyűlés átalakította és rendeletalkotási joggal ruházta fel az energiahivatalt, a kormányoldal szerint erre a rezsicsökkentés megvédése érdekében volt szükség. 

Bíróságon nem lehet majd megtámadni az energiahivatal rezsicsökkentést érintő döntéseit, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal rendeleteivel szemben már csak az Alkotmánybírósághoz lehet fordulni.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.