Választ várnak

Együtt-PM: rezsiemeléssel fedezi a kormány az E.ON gázüzletágának megvásárlását?

Az Együtt 2014 - Párbeszéd Magyarországért Választási Szövetség választ vár Orbán Viktor miniszterelnöktől, kormánya miből fedezi majd az államilag felvásárolt E.ON-gázüzletág veszteségét: megszorításból, újabb sárgacsekk-adóból vagy rezsiemelésből.

2013.03.22 14:32MTI

A Bajnai Gordon vezette ellenzéki pártszövetség az MTI-hez pénteken eljutatott közleményében a Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusának délelőtti nyilatkozatára válaszolt így. 

Németh Szilárd sajtótájékoztatóján arra szólította fel Gyurcsány Ferencet és Bajnai Gordont, hogy tegyék egyértelművé, milyen okok alapján támadják a rezsicsökkentést, van-e közük a külföldi tulajdonú szolgáltatókhoz, illetve milyen érdekeltségeik vannak a magyar energiaszektorban. 

Az Együtt-PM Szövetség reagálásában hangsúlyozza, az energiacégek barátai a Lendvay utcai Fidesz-pártszékházban, vagy a miniszterelnöki irodában keresendők. "Az Orbán-Simicska-rezsim jelentős ráfizetéssel, legalább 140 milliárd forinttal többért vásárolta meg az E.ON gázüzletágát, mint amennyit az valójában ér" - fogalmaz a közelmúltban létrejött szövetség, amely egyúttal felszólítja a kormányfőt arra is, hogy "forint-fillére" számoljon el a "titokzatos "E.ON-biznisszel". 

Az Együtt-PM Szövetség emellett választ vár arra is, hogy a kormány megszorítással, újabb sárgacsekk-adóval, vagy rezsiemeléssel készül-e fedezni ezt a szerinte veszteséges üzletet.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.