Közérdekű bejelentés alapján
Hamisított lengyel sajtot vont ki a forgalomból a Nébih
Többhetes vizsgálat eredményeként több tíz tonna hamis sajtot vontak ki a forgalomból az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság szakemberei.
2013.03.11 18:52MTIA Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma lengyel eredetű sajtokban mutatta ki növényi zsír jelenlétét, a Pest megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóságának szakemberei intézkedtek a termékeknek a lengyel forgalmazóhoz történő visszaszállításáról.
A Pest megyei szakemberek - közérdekű bejelentés kivizsgálásakor - februárban vettek első alkalommal mintát sajtnak nem nevezhető, lengyel származású termékből. További mintavételek más lengyel üzemekből származó sajtok esetében is megállapították, hogy azokat zömében növényi zsír felhasználásával készítették.
A lengyel gyártó üzemekből származó többféle hamisított sajt (trappista, nagylyukú és edami sajt) 2-3 kilogrammos tömbökben került kereskedelmi forgalomba, több magyarországi vállalkozás közreműködésével.
A fogyasztók kis kiszerelésben is találkozhattak a termékekkel, amennyiben - a kereskedelmi előrecsomagolás végzésére jogosult üzletek - azt helyben darabolták és csomagolták. Az első magyarországi forgalomba hozó vállalkozás - a Ben Holding Zrt. - valószínűsíthetően mintegy 40 tonna terméket hozott be az országba, és ezért több tízmillió forint bírságra számíthat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06