Pecások örömére

Nőtt a balatoni horgászzsákmány

Emelkedett a Balatonon a horgászzsákmány tavaly a horgászlétszám minimális csökkenése ellenére.

2013.03.01 16:02MTI

A tóból egy év alatt 516,5 tonnányi halat fogtak ki a horgászok, ami több mint kétszerese a halászok által állományszabályozás céljából lehalászott, főként busából, keszegből és angolnából álló halmennyiségnek. 

A horgászok tavalyi fogási naplóinak összegzett adatairól Füstös Gábor, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója tájékoztatta az MTI-t pénteken. Ismertette: az új típusú fogási naplókból először nyertek adatot a balatoni horgászlétszámról, miszerint tavaly mintegy 40 ezer horgász fordult meg a Balatonnál napi, heti, tíznapos, illetve éves engedélyeket vásárolva. 

A legnépszerűbb hónap a május volt, és nagyon kedvező volt a fogadtatása a tavaly bevezetett egész évre érvényes, 1500 forintos gyermekjegynek, amiből több mint 6500 fogyott. A fogási naplók adatai szerint - ami fontos adaléka a statisztikai becsléseknek - a horgászok a tavalyi év során 516,5 tonna halat fogtak ki a Balatonból. 

Ez a 2011-es év fogási naplóiból becsült adatokhoz viszonyítva 6 tonnás emelkedés, annak ellenére, hogy egyébként tavaly szűkültek a horgászati lehetőségek, különösen a déli parton, az alacsony vízállás és az időjárási viszonyok miatt. Egy év alatt 20 tonnával nőtt a pontyfogás, összesen 251 678 kilogramm került a szákba. 

Továbbra is második helyen áll a süllő, amiből az előző évben zsákmányolt mennyiséghez képest valamivel kevesebbet, 64 955 kilogrammot fogtak ki. (Az eredményekben jelentős torzulásokat okozhatnak a le nem adott fogási naplók, hiszen a naplóleadási fegyelemben legrosszabbnak bizonyult nyílt-vízi horgászok fogják a süllőzsákmány zömét). 

A harmadik legkedveltebb horgászhal tavaly is a balin volt, amiből az előző évhez képest valamivel kevesebbet, 15 756 kilogrammot zsákmányoltak a horgászok. Csukából tavaly 10 866 kilót fogtak, amely mennyiség nem változott érdemben a korábbi évhez képest. Jelentősen, majdnem harmadára csökkent ugyanakkor a harcsafogás, amiből összesen 2 140 kilogrammot fogtak a horgászok. A harcsák átlagsúlya ráadásul a korábbi 11 kilogrammról egy év alatt 6 kilogrammra csökkent. 

Az éves jeggyel rendelkező, rendszeresen horgászók átlagfogása a naplók szerint tavaly is meghaladta a 30 kilogrammot. A horgászok zsákmánya összességében bő kétszerese a halászok által kifogott halmennyiségnek a Balatonon. Tavaly a halászok teljes zsákmánya 238 701 kilogramm hal volt. Ebből 131 388 kiló busa, 82 092 kiló keszeg, 10 183 kiló angolna, 8146 kiló ponty, 2501 kiló süllő, míg az összes egyéb hal (csuka, balin, kárász, garda, harcsa) mennyisége alig haladta meg a 2000 kilogrammot.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.