MSZOSZ

Pataky: bonyolult bértárgyalásokra kell felkészülni

Bonyolult bértárgyalásokra kell felkészülniük a szakszervezetek képviselőinek a munkahelyeken, mert több tényezőtől is függ, hogy a munkavállalók jövedelme ne csökkenjen - hangoztatta Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke kedden Szombathelyen.

2013.02.05 14:06MTI

A munkajogi szabályoknak a Munka törvénykönyvébe foglalt változása, a pótlékok és a munkarend megváltoztatása, valamint a béren kívüli juttatások megdrágítása együttesen még akkor is keresetcsökkenést okozhat, ha egyébként van béremelés - mutatott rá.

El kell kerülni azt a helyzetet, hogy amit megnyerünk a vámon, esetleg elveszítsük a réven - fogalmazott.

A szakszervezetek által tett legalább 5,2 százalékos béremelési javaslat szavai szerint az infláció mértékével azonos, a gazdaság helyzetét is figyelembe vevő reális javaslat - hangoztatta.

Pataky Péter szólt arról is, a munkáltatók jelentős részének a béremeléshez többlet források is rendelkezésre állnak, hiszen bizonyos feltételekkel idén is van lehetőségük állami bérkompenzációra, és a munkavédelmi akcióterv keretében kedvezmények is igénybe vehetők.

Az MSZOSZ elnöke szerint az idei bértárgyalások során arra is figyelnek majd, hogy a munkavállalók tisztában legyenek azzal, hogy a szakszervezet milyen álláspontot képvisel, milyen konkrét javaslatokat tesz.

Korábban ugyanis tapasztalataik szerint a munkavállalók a szakszervezet tevékenységéről keveset tudtak, a kialkudott béremelés mértékét pedig a munkáltató közölte velük - tette hozzá az elnök.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.