Költségvetési szakadék
Nem volt áttörés Obama elnök és a kongresszusi vezetők találkozóján
Eredménytelenül zárult pénteken a washingtoni Fehér Házban Barack Obama elnök és a kongresszus két-két republikánus párti és demokrata párti vezetője közötti költségvetési válságtanácskozás - jelentette az amerikai sajtó.
2012.12.29 07:51MTIA találkozó célja az volt, hogy elkerüljék a "költségvetési szakadékot" (fiscal cliff), egy összesen nagyjából 600 milliárd dolláros megszorító csomagnak az amerikai gazdaságra gyakorolt negatív hatását. A megszorítások január 1-jétől automatikusan életbe lépnek, ha az elnök és a kongresszus addig nem állapodnak meg a csomag részét képező intézkedések módosításáról.
Obama a hírek szerint nem terjesztett elő új kompromisszumos javaslatot az egyórás találkozón, amelyen Joe Biden alelnök és Timothy Geithner pénzügyminiszter is részt vett. Az elnök - aki november 16-a után tárgyalt ismét a kongresszusi vezetőkkel - megismételte azt a javaslatát, hogy emeljék meg azoknak a háztartásoknak az adóját, amelyeknek az éves jövedelme meghaladja a 250 ezer dollárt.
John Boehner, a képviselőház republikánus elnöke korábban azt javasolta, legyen 400 ezer dollár a küszöb.
A szenátus demokrata párti többségének és republikánus kisebbségének a vezetői közölték: remélik, hogy vasárnap - kevesebb mint 24 órával a határidő előtt - be tudnak terjeszteni egy kétpárti kompromisszumos javaslatot a felsőház elé. A fő kérdés ugyanakkor, hogy a képviselőház rábólint-e egy ilyen javaslatra. A képviselőházban ugyanis a demokrata párti Obama elnökkel szembenálló Republikánus Pártnak van többsége.
A New York-i tőzsdemutatók pénteken immár ötödik egymást követő napja estek a megállapodás elmaradása miatt. Szakértők szerint a megállapodás híján életbe lépő megszorítások sokként érnék a válságból kilábalni látszó, de még törékeny amerikai gazdaságot, és ez súlyos következményekkel járna az egész világgazdaságra nézve.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 5:30 Eurostat: 2023-ban csökkent Európa állatállománya
- 4:30 Eurostat: tavalyhoz képest tovább növekedett februárban a menedékjog iránti kérelmek száma az EU-ban
- 3:30 Elhunyt Jan A.P. Kaczmarek lengyel Oscar-díjas filmzeneszerző
- 2:30 A GVH hat magyar véleményvezérrel és számos hirdető céggel szemben indított eljárásokat
- 1:30 OKF: a héten 11 vármegyében, csaknem 32 ezer hektáron gyérítik a szúnyogokat
- 0:54 Az eddigi legpontosabb madárcsaládfa szerint a madarak agymérete megnőtt az evolúció során
- 23:43 Az EB nyilvántartásba veszi a károsanyag-kibocsátás megadóztatását célzó európai polgári kezdeményezést
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06