Egyéb termékeik kevéssé keresettek
Ékszereket is gyárt a hollóházi porcelángyár
Porcelánból készült ékszereket, és pálinkás butéliákat is gyárt a Hollóházi Hungarikum Kft., mivel a hagyományos termékek piaca szűkült.
2012.11.29 15:46MTIA hagyományos porcelántermékek, az étkészletek, teás- és kávéskészletek, valamint a vázák egyre kevésbé keresettek a piacon, ezért stratégiai termékváltásba kezdett a társaság - mondta Pálfi József, az állami tulajdonú cég igazgatója. Tájékoztatása szerint a profilváltás első eleme volt a pálinka butéliák gyártása. Mint elmondta: egyre több termelő tölti díszes palackba a prémium pálinkáit, a legnagyobb ukrán vodkagyártó cég pedig egy nagyobb mennyiség vásárlásának szándékával kereste meg az üzem vezetését.
A stratégiai termékváltás másik alapeleme a porcelán ékszerek gyártása. Az igazgató közlése szerint bár már eddig is készítettek bérmunkában ilyen termékeket, idén karácsonyra azonban már saját fejlesztésű kollekcióval jelentkezik a hollóházi porcelángyár, amely a tervezéssel egy fiatal iparművészt, Sütő Erikát bízta meg, aki elsősorban a 15 és 40 év közötti korosztályt célozta meg a magyaros, természetes formákat idéző, ám mégsem hagyományos díszítésű ékszerekkel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:42 Várhelyi Olivér magyarázatot adott a grúz miniszterelnök elleni 'halálos fenyegetésre'
- 9:36 Motoros baleset után kórházba szállították Petr Pavel cseh elnököt
- 8:52 Összedőlt egy turisták körében népszerű szórakozóhely és étterem Mallorcán - képek, videók
- 7:51 Megérkeztek az Európai Űrügynökség Euclid missziójának első tudományos eredményei
- 7:10 Félmillióan szerették volna élőben látni a 7-1-es magyar-angolt
- 6:08 4 év börtönt kapott egy hálapénzt elfogadó vezető beosztású orvos
- 5:56 Megkezdődött a M2 metróvonal és a H8-as/H9-es HÉV összekötését célzó projekt megvalósítása
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06