30 százalék
Előlegigénylési lehetőség gazdálkodók számára december elejétől
Harminc százalékos támogatási előlegigénylésre lesz lehetőségük december 7-től azoknak a gazdálkodóknak, akik uniós forrás - társfinanszírozás - felhasználásával valósítanak meg mezőgazdasági beruházásokat.
2012.11.26 12:31MTIV. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) vidékfejlesztésért felelős államtitkára hozzátette: az ezt lehetővé tévő rendelet november 22-én jelent meg. A rendelet célja, hogy a lehető legteljesebb mértékben felhasználhatóak legyenek az ágazat számára - ezen belül is a beruházásokra - rendelkezésre álló uniós támogatási források.
A szaktárca ezért dolgozta ki az előlegfizetés lehetőségét, amit a gazdálkodók 110 százalékos bankgarancia mellett vehetnek igénybe. Emlékeztetett: a 2007-2013 között az ágazat rendelkezésére álló uniós támogatási forrás mintegy 1350 milliárd forint, amelynek mintegy kétharmada - 800 milliárd forint - jut a beruházások támogatására. V. Németh Zsolt elmondta: eddig a forráslekötés aránya mintegy 86 százalék, a kifizetések aránya pedig mintegy 50 százalék körül mozog. Hozzáfűzte: a forráslekötések arányát a tárca szeretné 90 százalék fölé növelni.
Az előlegfizetés lehetősége szinte valamennyi mezőgazdasági beruházást érinti. Így támogatási előleg kérhető például: az integrált közösségi szolgáltató terek (IKSZT-k) megvalósításához, ültetvények korszerűsítéséhez, állattartó telepek modernizálásához, a falumegújításhoz és a vidéki örökség megőrzéséhez is. Az államtitkár az MTI kérdésére közölte: az előlegfizetéshez összesen mintegy 120 milliárd forintos forrásszükséglettel számol a szaktárca.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:42 Várhelyi Olivér magyarázatot adott a grúz miniszterelnök elleni 'halálos fenyegetésre'
- 9:36 Motoros baleset után kórházba szállították Petr Pavel cseh elnököt
- 8:52 Összedőlt egy turisták körében népszerű szórakozóhely és étterem Mallorcán - képek, videók
- 7:51 Megérkeztek az Európai Űrügynökség Euclid missziójának első tudományos eredményei
- 7:10 Félmillióan szerették volna élőben látni a 7-1-es magyar-angolt
- 6:08 4 év börtönt kapott egy hálapénzt elfogadó vezető beosztású orvos
- 5:56 Megkezdődött a M2 metróvonal és a H8-as/H9-es HÉV összekötését célzó projekt megvalósítása
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06