Van lejjebb?

Tovább mélyül a spanyol recesszió a jegybank szerint

A spanyol gazdaság recessziójának további mélyülésére számít a harmadik negyedévben az ország központi bankja.

2012.10.23 15:44MTI

Elsősorban a kormány megszorító intézkedéseinek a hatására a jegybank azzal számol, hogy a szeptember végén záródott három hónapban a hazai össztermék (GDP) 1,7 százalékkal zsugorodott éves összevetésben a második negyedévi 1,3 százalékos csökkenés után.

Negyedéves szinten 0,4 százalékos zsugorodásra számít a jegybank.

A központi bank előrejelzése általában igen közel áll a kormány becsléséhez. A spanyol kormány október 30-án hozza nyilvánosságra a harmadik negyedévi gazdasági teljesítményre vonatkozó első becslését.

A központi bank "nem zárta ki annak a lehetőségét", hogy nem sikerül teljesíteni a 6,3 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánycélt az idén, elsősorban a tervezettnél alacsonyabb adóbevételek miatt. A tavalyi deficit 9,4 százalék volt, több mint 3 százalékponttal magasabb a tervezettnél.

A spanyol gazdaság recesszióban van, az első negyedévi 0,3 százalék után a második negyedévben 0,4 százalékkal zsugorodott a hazai össztermék (GDP), rendre az előző negyedévhez képest. A kormány arra számít, hogy a GDP nemcsak az idén, hanem még jövőre is csökkenni fog.

Az euróövezet negyedik legnagyobb gazdaságában az ingatlanpiac összeomlása indította el a válságot, ami megrázta az ország bankrendszerét. A helyzetet rontja a 24 százalékot meghaladó munkanélküliség, miközben nagy terheket rónak a lakosságra a megszorító intézkedések is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.