Közvélemény

MNB: biztonságosnak tekinthetők az elektronikus fizetési megoldások

Biztonságosnak tekinthetők a magyarországi elektronikus fizetési megoldások - ez a legfontosabb megállapítása a Magyar Nemzeti Bank negyedévente megjelenő szemléjében megjelent egyik elemzésnek.

2012.10.23 13:14MTI

A Divéki Éva és Listár Dániel által jegyzett, az MNB-szemlében közzétett tanulmány egy ezer ember megkérdezésén alapuló közvélemény-kutatás adatait dolgozza fel, amely nem, életkor, településtípus és régió szerint reprezentatívnak tekinthető a 15 és 69 év közötti hazai lakosság esetében.

A kérdőívre adott válaszokból kiderül, hogy a megkérdezettek kevés olyan konkrét káreseményről tudtak beszámolni, amely velük történt valamelyik elektronikus fizetési megoldás használata során; ez az arány egyetlen elektronikus fizetési megoldás esetében sem haladja meg az 1 százalékot.

A szerzők ugyanakkor megállapítják: a Magyar Nemzeti Bank hivatalos adatgyűjtéséből származó statisztikák még ennél is kedvezőbb képet mutatnak. A vizsgált időszakban (2007-2011 között) a bankkártyákkal, az internetbankkal, a telebankkal és a mobilbankkal kapcsolatos tényleges visszaélések éves aránya összességében igen alacsony szinten, 0,003 százalék körül ingadozott.

A szerzők kiemelik: az elektronikus fizetési megoldások - a felmérés alapján - biztonságosnak tekinthetők.

A tanulmány szerint az emberek a legbiztonságosabb elektronikus fizetési megoldásnak a bankkártyát tartják, a megkérdezettek 64 százaléka tartja a bankkártyát nagyon biztonságos vagy inkább biztonságos fizetési megoldásnak. A bankkártya biztonságosságáról való pozitív vélekedés közvetlenül a hagyományos fizetési megoldások, a sárga csekk és a készpénz biztonságossága után következik.

A tanulmány megállapítja: a biztonságérzet elsősorban az ismertséggel és a használattal van kapcsolatban, így azokat a megoldásokat tartják a megkérdezettek biztonságosabbnak, amelyeket ismernek és használnak. A válaszadók azoknak az elektronikus fizetési módoknak biztonságosságát is alacsonyabb szintre értékelik, amelyeket nem ismernek, kevésbé használnak.

A szerzők szerint a készpénzmentes elektronikus fizetési megoldások intenzívebb használatát leginkább az ismeretek bővítésével lehet elérni, ezzel együtt pedig a használók biztonságérzete is magasabb lesz.

A fizetési megoldásokkal kapcsolatos ismeretek átadását a lakosság túlnyomó többsége a saját számlavezető bankjától várja - mutat rá a jegybank elemzése.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.